Az utolsó harcos

Szöveg: Trautmann Balázs | 2020. december 14. 18:59

Először is leszögezném: súlyosan elfogult vagyok Chuck Yeager-rel, a napokban, 97 esztendősen az „utolsó felszállását” végrehajtó legendával kapcsolatban. Éppen ezért ez a megemlékezés sem a „következő típusokat repülte” vonalon fog mozogni, mert Charles Elwood Yeager dandártábornok számomra sokkal több volt, mint egy magasan képzett és hosszú pályafutást magáénak tudó pilóta: ikon volt.

1991-ben, 17 éves szentendrei gimnazistaként került a kezembe Tom Wolfe „Az igazak” című, az Egyesült Államokban még 1979-ben megjelent könyve. A mai napig alapmű, könyvtáram megbecsült és féltett, soha-kölcsön-nem-adott darabja, csak ajánlani tudom a beszerzését. Ez a könyv az amerikai űrhajózás legelső éveit mutatja be, amelynek alapja éppen Yeager és fékezhetetlen vadászpilóta társainak élete és munkássága volt. Fékezhetetlenek voltak, valóban: a kortársak visszaemlékezése szerint törték a sportkocsikat, fogyasztották a nőket és ittak is, nem is keveset. Igen, minimum három végén égették a gyertyát, de ennek oka volt: sokan, fájdalmasan sokan veszítették életüket a sugár- és rakétahajtású kísérleti repülőgépek tesztpilótájaként, a magassági és gyorsasági rekordokat egymás után megdöntve. Nem csodapilóták voltak, emberek, igaz, annak különlegesek. És ennek a tudatában is voltak, ezért sok mindent megengedett magának Yeager is: a könyv egyik csodálatos része a másnaposan, egy kemény éjszaka (ha jól emlékezem volt ott némi karámajtónak lovaglás is, néhány törött bordával) után átlépett hangsebesség. Az apró lovas malőr miatt nem tudta rendesen mozgatni a karját, de ugye a feladat ott van és repülni kell: a mérnök cimbora lemetszett egy megfelelő méretű partvisnyél-darabot, így már Yeager be tudta belülről kattintani az X-1-es kabintetejét. A többi már történelem: a 12,7 milliméteres Browning géppuska alakját utánzó „Glamorous Glennis” 1947 október 14-én, 13 700 méter magasságban, a Mojave-sivatag felett Mach 1.05-ös sebességgel száguldott és a kiszáradt Rogers-tó medrében várakozók hallhatták a hangrobbanás dörejét.

Nem csak ember volt, de sasszemű, kiváló, harcedzett és a szabályokat különösebb skrupulusok nélkül áthágó pilóta is. Erős kezdésként már 1943 nyarán, a P-39 Airacobra vadászgépre átképzése során begyűjtött egy hét napos eltiltást, mert egy farmer gyümölcsfáját csöppet megnyírta. Ez sem volt benne a kiképzési sillabuszban…

Halálos páros volt Yeager és a második világháború egyik, ha nem a legjobb amerikai vadászgépe, a P-51 Mustang. Tanulópénznek ott volt a nyolcadik bevetése, ahol a legelső, az imádott barátnője, majd 1945 februárjától felesége (Glennis Faye Dickhouse) után „Glamorous Glennis” -nek elnevezett P-51B-jét lelőtték. Fogolytábor? Haha. A francia ellenállás segítségével az ejtőernyővel földet ért Yeager alig egy hónappal később Spanyolországon keresztül Angliába érkezett vissza. Elméletileg ugye volt egy alapszabály, hogy az egyszer már lelőtt, de elmenekült pilóták nem repülhetnek ismét harci bevetéseket a hadszíntér felett, de ez szokás szerint nem hatotta meg főhősünket: személyesen Eisenhower tábornok hasába beszélt lyukat – és ért el 61 harci bevetés alatt 11 saját és egy „feles” légigyőzelmet a háború végéig, többek között egy Messerschmitt Me 262-es sugárhajtású vadászgépet is lelőve.

A háború után a kiváló és (több szempontból is) meglehetősen ismert pilótát a kísérleti repülőgépek, a híres X-gépek megszelídítésével bízták meg. Akadtak persze olyan csemegék is, mint az észak-koreai No Kum-sok által délre szöktetett MiG-15-ös berepülése is – bármiféle gyári és kiképzési dokumentáció nélkül, pusztán a dezertőr pilóta szavaira és a saját rutinjára támaszkodva. Ja, és közben mondjuk túlélte azt is, hogy a Mach 2.44-es sebességű csúcsrepülés közben – az addig ismeretlen aerodinamikai jelenségek miatt – Bell X-1A gépével 24 ezer méterről 88 méterre pörgött le, az összes létező tengelyen egyszerre megpördülve. Megfogta, leszállt, az este többi részét el tudjuk képzelni…

A kísérleti gépek és az ezredesi ranggal járó parancsnoki „túrák” mellett azért belefért Vietnam is: 127 harci bevetéssel, mint a 405. taktikai vadászrepülő ezred parancsnoka. Meg mondjuk Pakisztán, ahol 1971-ben a légierő tanácsadójaként keveredett bele az éppen aktuális indiai-pakisztáni háborúba. Élete végéig fájlalta, hogy az indiai légierőnél cserepilótaként szolgáló, később admirálisi rangot elérő Arun Prakash kilőtte a személyes használatára kiutalt Beechcraft kisgépét a pakisztáni Chaklala légibázison. Megjegyzendő, hogy Prakrash külön üzenetben köszönt el az amerikai pilótától.

Ha volt játék, amit szénné játszottam, na az az 1991-es Chuck Yeager's Air Combat volt. A legelső szimulátoraim egyike volt, amit sokszor tanulás helyett nyüstöltem – igaz, Majerik Máté főhadnagytól eltérően belőlem nem lett bemutatópilóta, a magyar légierő őszinte megkönnyebbülésére. Az egyik csúcspontja Yeager anekdotái, megjegyzései voltak, melyeket az Electronic Arts kérésére adott be a játékba.

Stílusosan – és persze az amerikai légierő segítségével – emlékezett meg 1997-ben és 2012-ben (immár 89 évesen!!!) az 1947. október 14-i, történelmi repülésre: mindkét esetben egy-egy kétüléses F-15D hátsó ülésén, s magától értetődően a hangnál sebesebben repülve.

Isten veled, tábornokom!