Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az utolsó húsz percben dőlt el a bajnoki cím sorsa

Szöveg: Demeter Ferenc |  2011. május 20. 19:26

Hatalmas küzdelem jellemezte a Magyar Honvédség május 17-19. között megrendezett 2011. évi lőbajnokságát. Az első két nap eredményei után még két csapatnak voltak esélyei az összetett első helyezés megszerzésére. Végül a bajnoki címet a párbajlövészet 37. kifutása döntötte el. A verseny három napja alatt az időjárás is segítette a versenyzőket és a jó eredmények elérését.

1595919031
A Magyar Honvédség lőbajnokságát Juhász István ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott az MH 54. Veszprém Radarezred vezetésének és állományának azért az erőfeszítésért, amit a verseny zavartalan előkészítéséért tettek. Köszöntötte azokat a katonákat is, akik először vettek részt a honvédség lőbajnokságán, ezért jó eredményeket kívánt nekik.
Üdvözölte a nemrégiben megalakult MH Ludovika Zászlóaljat, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel közös csapatot indított az idei versenyen. Juhász ezredes elmondta azt is, hogy az MH Támogató Dandár számára különösen fontos ez a verseny, mert egy összesített első hely esetén végleg elnyerhetik a kiképzési csoportfőnök vándorserlegét.

A bajnokság első napja a gépkarabély versenyszámokkal indult, a második napon a pisztoly versenyszámok következtek. Mindezt azonban megelőzte az aznap Afganisztánban hősi halált halt katonák emléke előtti tisztelgés.

A pisztolylövészet befejezése után a csapatoknál nagy számolgatás kezdődött. Ugyanis a  két számot követően első helyen állt a radarezred, de a támogató dandárnak még volt esélye az összetett első helyezés megszerzésére. Ehhez az kellett, hogy a veszprémi csapat a párbajlövészet során minél előbb “elvérezzen". A radarosok első selejtezőkben összegyűjtöttek négy vereséget és ezzel elbúcsúztak a további küzdelmektől.

1595919031
A harmadik napon aztán kiderült, hogy a támogató dandár csapata sem tudott a döntőbe jutni. Négy közé jutásukat a ZMNE – MH Ludovika Zászlóalj csapata akadályozta meg, akik később a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred csapatával küzdöttek meg a döntőben. Itt a fehérváriak bizonyultak jobbnak.

Az összesített pontversenyt így az MH 54. Veszprém Radarezred csapata nyerte 401 ponttal, második lett az MH Támogató Dandár 399 ponttal és a harmadik helyet az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapata szerezte meg 367 ponttal. A verseny hivatalos jegyzőkönyve megtalálható a veszpremhonved.fw.hu honlapon.

Az érmeket, okleveleket Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke, Juhász István ezredes, valamint Zentai László alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred megbízott parancsnoka adta át.

A lőbajnokság lezárásaként Huszár tábornok köszönt el a versenyzőktől. Kiemelte, idén is sportszerű és izgalmas versenyek folytak. „Ez a verseny nagyon jól megmutatta a katonák lövészeti felkészültségének helyzetét. A feladatok végrehajtásánál nagyon sokat számított a kor, a rutin, a tapasztalat és a lőfeladatok begyakorlottsága " – mondta a dandártábornok. 

1595919031

 Fotó: A szerző felvételei