Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bakancsos csobbanás

Szöveg: Demény Andrea hdgy. |  2010. augusztus 4. 10:19

2010. augusztus 3-a nem éppen megszokott kiképzési nap volt a Harci Támogató Zászlóalj életében. Mintegy negyven fő sorakozott reggel az alakulótéren, akik a katonai testnevelés 4-es tárgykör, azaz úszás kiképzés végrehajtására készültek. A kiképzésből nem maradhatott ki a zászlóalj vezetése sem.

A köznapi ember számára maga az úszás egy kellemes időtöltés, ám a katonák számára igazi kihívás, hiszen a vízi akadály leküzdését, a gyakorlóban történő úszást és a vízből való mentés fogásait jelenti. A foglalkozást egyrészt a tavalyi „Bevetési Irány 2009" irányelve, a megújuló képességek gondolata generálta,

másrészt pedig a katasztrófavédelmi tevékenységre való felkészülés.

A rövid eligazítást és ellenőrzést követően az állomány buszra szállt, és indult a feladat végrehajtás helyszínére, melyet a Tatabányai Tűzoltóság biztosított számukra. Bartók Barnabás őrnagy, a zászlóalj kiképzési részlegének vezetője irányítja a végrehajtást, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. A kiképzésből nem maradhatott ki a zászlóalj vezetése sem, akik ugyanolyan lelkesen vágtak neki a megpróbáltatásoknak, mint beosztott katonáik.
Az állomány úszás képességének felmérését még úszódresszben hajtották végre, aztán kezdődött a feladat nehezebb része. A katonák megáztatták gyakorlójukat, melyben néhány hosszt megtéve tapasztalhatták meg a nedves ruha mélybe húzó hatásait.

Ezt követően a vízből való mentés fogásit gyakorolták, így jártasságot szerezhettek a katasztrófavédelmi feladatok területén is.
Aztán felkerültek a lábakra a bakancsok, előkerültek a mentőmellények és

a gumikarabélyok, és a vízben való tevékenység felvette katonai jellegét. A szabályos vízbeérkezés után, már nem csak a ruhában történő úszás, de a bakancs okozta felhajtóerő is nehézséget okozott. Míg a ruha lefele húz, addig a bakancs, bár megtelik vízzel, és plusz terhet okoz, anyagának köszönhetően megemeli a lábat, próbára téve a katonák egyensúlyérzékét.

Bartók őrnagy továbbra sem kíméli a katonákat, és újabb és újabb a mozgást korlátozó feladatot eszel ki. A gyakorlóra felkerül a mentőmellény, és már lehet rajtolni. Az első pár méteren szinte mindenki evickél, aztán az úszásnemek valamennyi mozgásformáját kipróbálva rájönnek, hogyan is lehet előrehaladni. Aki pedig nem húzta elég szorosra mellényének hevederét, annak még inkább problémás a haladás. A fáradt arcokon látszik a küzdelem, a szélen haladók többször megpihennek, de nem állnak meg, mindenki teljesíteni akar.
A következő feladat a karabéllyal való ugrás. A foglalkozás vezetője felhívja a figyelmet, hogy mindenki feszítse meg a hátán a karabélyt, és szorítsa a

testéhez, mert a vízbeérkezéskor nagyot tud ütni a tarkón. A vízben mocorgó karabélynak, és a foglalkozás vége felé haladva a fáradságnak köszönhetően, egyre hosszabb idő alatt ússzák le a kijelölt távot.

Utolsó feladatként gépkarabéllyal, a mentőmellényeket felhasználva – mely most a katona képzeletbeli hátizsákja – kellett két hosszt megtenni. Az óra szinte megállt, minden méterért meg kellett küzdeni. Néhány katonát az előtte úszó társ által kiváltott vízsodrás is hátráltat, de nem adja fel, és teljesíti a kitűzött feladatot.
A kiképzés elérte célját, hiszen megtapasztalták azokat a hatásokat, melyek gyakorlóban, bakancsban érik a katonát. Jártasságot szereztek a vízi akadályok leküzdésében, és a szabályos vízbe érkezésben. Elnézve a fáradt arcokat, és hallgatva az egymásnak mondott élménybeszámolókat, nem csak szakmai célt szolgált ez a képzés, hanem össze is kovácsolta ezt a kis csapatot.