Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Létezhet „humánus” kivégzés?

Szöveg: Révész Renáta |  2010. augusztus 4. 10:09

Éppen 120 éve, 1890. augusztus 8-án New Yorkban került sor az első villamosszékkel történő kivégzésre: az amerikaiak szerettek volna egy, az akasztásnál „humánusabb” kivégzés-formát bevezetni. De akár emberséges, akár nem, nem csupán bűnözők, hanem számos politikai vezető – vagy családjuk – vagy ártatlan ember is vérpadon végezte.

Szinte az emberiséggel egyidős a kivégzés, a megtorlás fogalma. Az intézményesített halálos büntetés végrehajtására számtalan módszert alkalmaztak a történelem folyamán, melynek csak az egyik, ráadásul valószínűleg éppen „kifutóban" lévő példája a villamosszék. Az eszközt Edison egyik munkatársának segítségével fejlesztették ki. Az ötletet az áramütéses balesetek adták, melyek során az áldozatok hirtelen és – legalábbis a külső szemlélő szerint – viszonylag fájdalommentesen veszítették életüket. Ezzel szemben az akkoriban alkalmazott akasztásos kivégzések során több fiaskó is történt. Amerikában ezért 1890-ben bevezették a villamosszéket, bár rögtön az első kivégzés során kiderült: az eszköz korántsem olyan gyors és hatékony, mint gondolták.

William Kemmlert végezték ki elsőként: a férfit élettársa meggyilkolásáért ítélték halálra és augusztus 8-án hajtották rajta végre az ítéletet. A széket előzőleg kipróbálták: egy nappal korábban egy lovat csaptak agyon az árammal. Mivel az Egyesült Államokban a mai napig szokás, hogy a kivégzéseken szemtanúk is vannak, ezért Kemmler utolsó perceit is majd másfél tucat ember nézte végig. Az ő beszámolóikból tudható, hogy a bűnözővel nem sikerült azonnal végezni: először 1000 voltot vezettek a testébe csaknem 10 másodpercen keresztül, de még ezután is lélegzett, ezért 2000 voltra emelték az adagot. A szemtanúk szerint az áldozat vérezni, majd füstölni kezdett, ráadásul a szobát betöltötte a megpörkölődő hús szaga. A kivégzés összességében nyolc percig tartott, és korántsem jelenthető ki egyértelműen, hogy Kemmler nem szenvedett. Mégsem vonták ki az elektromos széket a forgalomból, sőt az eszköz – az évtizedek során bekövetkezett további fiaskók ellenére – igen szép karriert futott be az Egyesült Államokban. Ma már csak néhány államban van „használatban", és csak a méreginjekció alternatívájaként választhatják az elítéltek. De ezzel a „lehetőséggel" évek óta nem élt senki.

A kíméletesség olykor elhanyagolható szempont

A villamosszék bevezetését a XIX. század végén kisebb vita előzte meg, mert rögtön az első naptól akadtak, akik kegyetlennek tartották ezt a kivégzési módszert.

Az is felmerült, hogy az Európában használatos guillotine-nal váltsák ki a kötél általi halált, de ezt akkor határozottan elvetették. A 20. században a gázkamra, majd a méreginjekció váltotta fel a villamosszéket, míg Európában leginkább a kötél vagy esetleg golyó általi halállal büntették a bűnözőket. Ám a történelemben visszatekintve számtalan egyéb – ma már kegyetlennek, akkor viszont teljesen hétköznapinak számító – módszert alkalmaztak a kivégzésekre. Az elítéltek szenvedéseinek csökkentése egyáltalán nem volt szempont, hiszen a kivégzések során leginkább az összesereglett nézők vérszomját szerették volna kielégíteni, illetve elrettenteni őket attól, hogy a hatalom ellen forduljanak. Míg a rómaiaknál a keresztre feszítés, addig a középkorban boszorkány- és eretnekégetések jelentették a fő látványosságot. A középkori Európában szokás volt a nyilvános kerékbetörés (amikor az elítéltet egy kerékhez kötözték, és egy husánggal szinte az összes csontját összetörték, gyakorlatilag addig verték, amíg élt), a karóba húzás, a lefejezés, a felnégyelés. Külön kíméletességnek számított, ha valakit „könnyű" halálra ítéltek. VIII. Henrik például második feleségét, Boleyn Annát azzal kímélte, hogy egy nemzetközileg elismert hóhért hozatott külföldről, aki éles bárdjával garantálta, hogy gyorsan, egyetlen csapással vet véget a királynő életének.
A bővérű angol uralkodó egyébként öt feleségéből kettőt is kivégeztetett.

A kíméletességet emlegette Joseph Ignace Guillotine is, amikor a francia nemzetgyűlésben felvetette, hogy az akasztásnál emberségesebb eszközt használhatnának a franciák a forradalom miatt megszaporodott kivégzések végrehajtására. Sokan úgy gondolják, hogy ő a feltaláló, holott hasonló eszközt már jóval korábban a perzsák is használtak, sőt, Itáliában is alkalmaztak nemes elítéltek kivégzésére. A nemzetgyűlés 1792-ben fogadta el törvényben a nyaktiló használatát, és rögtön a legnemesebb fejek hulltak porba általa: még ebben az évben kivégezték XVI. Lajos francia királyt, alig egy évvel később pedig a felesége, Marie-Antoinette nyaka került tiló alá.

Kivégzés mint politikai eszköz

Nem a francia forradalom volt az egyetlen, amely során politikai vezetőket végeztek ki nyilvánosan. Az ilyen kivégzések után akár évtizedekkel, évszázadokkal később is történészek boncolgatják az okokat, de tény, hogy számos ország, vagy birodalom vezetője végezte vérpadon – még a közelmúltban is. A XX. század legnagyobb port felkavart, politikai okokból történő „ítéletvégrehajtása" nyilvánvalóan a Romanov család kivégzése volt. II. Miklós cárt, feleségét, és öt gyermekét 1917-ben Jekatyerinburgban végezték ki. A cári családot a szovjet forradalom sodorta el, és a moszkvai kormány legfelsőbb parancsára végezték ki őket bolsevik őreik, ugyanis attól tartottak, ha a családnak csupán egyetlen tagja is életben marad, akkor később a kommunista rendszer ellen szervezkedve visszaköveteli a trónt. Nyilvánvaló azonban, hogy sem a cár négy lánygyermeke, sem az alig 14 éves cárevics nem követett el olyan bűnt életében, ami miatt golyó általi halált érdemeltek. Ráadásul jeltelen sírba temették őket, és maradványaikat csak 80 évvel haláluk után, 1998-ban temették újra, miután DNS vizsgálat is bizonyította, hogy az ő csontjaikat találták meg.

 

Politikai vezetők – bírósági eljárást követő – nagyszámú kivégzésére a II. világháborút követően is sor került. Bár Adolf Hitler öngyilkos lett, a náci Németország számos magas rangú vezetője végezte bitófán háborús bűnök miatt a nemzetközi bíróság ítélete alapján.

Máig vitatott annak a gyorsan katonai gyorsan ítélő bíróságnak az eljárása, mely alig 21 éve Nicolae Ceausescu és felesége, Elena haláláról döntött. A diktátor 1989. december 21-én

még tömeggyűlést szervezett saját maga támogatása érdekében a forrongó bukaresti tömeg előtt, öt nappal később azonban golyó általi halált halt feleségével együtt. A Ceausescu által vezetett kommunista rendszer ellen 1989 végén robbant ki forradalom Romániában. A diktátor, aki előtte évtizedekig vezette az országot, feleségével együtt menekülni kényszerült, miután a forradalmárok a karácsony előtti napokban elfoglalták a főbb fővárosi épületeket, intézményeket, sőt, a katonaság is átállt melléjük. Helikopteren próbáltak meg elmenekülni, de mivel a légtérirányítás is a forradalmárok mellé állt, ezért gépüket földre kényszerítették, és a katonák elfogták őket. A hatalomra került Nemzeti Megmentési Front rögtönítélő katonai bíróság felállítását engedélyezte, amely rekordgyorsasággal halálra ítélte, majd a tárgyalás után, rögtön az udvaron ki is végezte a házaspárt, akiknek szinte idejük sem volt felfogni, hogy tényleg kivégzik őket.

Az ezredfordulót követően a legmagasabb rangú államvezető, akit bíróság ítélt halálra, és azt végre is hajtották, Szaddám Huszein volt. Az iraki elnök több mint 30 évig volt Irak vezetője, egészen 2003-ig, amikor az Egyesült Államok megtámadta az országot, ő pedig menekülni kényszerült. Az egykori nagy hatalmú diktátort végül amerikai katonák találták meg szegényes rejtekhelyén 2003 decemberében. Utódainak szánt, legfőbb szövetségeseinek számító felnőtt gyermekei nem kerültek fogságba:

Udajt és Kuszajt egy informátor adta fel, ám mindketten meghaltak abban a tűzharcban, mely a felkutatásuk során kialakult. Az informátort egyébként később védőőrizet alá helyezték, ám kifizették számára a kétszer 15 millió dolláros nyomravezetői díjat. Huszein ellen viszont már szabályos bírósági eljárást folytattak le. Ennek során megvádolták – többek közt – azzal, hogy 1988-ban parancsára vegyi fegyverrel 5000 ártatlan kurd embert mészároltak le, illetve mert még az 1970-es években vallási vezetőket öltek meg a parancsára. Az iraki bíróság végül az 1982-ben elkövetett 148 halálos áldozatot követelő dudzsai mészárlás miatt ítélte halálra 2006 novemberében. Bár a nemzetközi elemzők, történészek, politilógusok jelentős része kételkedett abban, hogy Huszeint valójában kivégzik, végül 2006. december 30-án, hajnali 4 órakor végrehajtották az ítéletet. Szaddám Huszein kötél általi halált halt. Szülőfalujában, a róla elnevezett mecsetben temették el.

CímkékbalesetgyakorlathelikopterKAIAkarácsonyvegyi fegyvervizsga
Ha érdekelnek a Magyar Honvédség hírei, iratkozz fel hírlevelünkre!
Ágyúgolyó, vasszegek és üszkös gerendák
Bakancsos csobbanás