Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződött a madagaszkári lázadás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 22. 11:59

Vérontás nélkül befejeződött szombaton Madagaszkáron katonatisztek egy csoportjának lázadása, miután a biztonsági erők behatoltak abba a laktanyába, ahol a zendülők elbarikádozták magukat.

Szemtanúk szerint mintegy száz, az országot irányító átmeneti főhatósághoz hű katona hatolt be a nemzetközi repülőtér közelében lévő laktanyába, amelyet előzőleg bekerítettek. Egy másik tanú szerint lövöldözés robbant ki.

Julien Ravelomihary ezredes, aki a helyszínen tartózkodott, azt mondta, hogy a lázadó katonatisztek készek voltak feladni magukat, de az alacsonyabb rangú katonák tüzet nyitottak.

Szemtanúk szerint a behatolást követően húsz perccel még mindig lövöldözés hallatszott az épület környékén.

Lázadó katonatisztek szerdán még azt állították, hogy puccsot készül végrehajtani a kormány ellen, és katonai kormányzatot kívánnak felállítani. Felszólították egyben a szembenálló politikai ellenfeleket, hogy tárgyaljanak.

A kormány azonban közölte, hogy leszámol bármilyen lázadással.

Annak ellenére, hogy a hadsereg pénteken felszólította a környéken élőket, hogy hagyják el a térséget, aznap semmi nem történt.

Andre Ndriarijoana tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke pénteken felkereste a lázadókat, hogy tárgyaljon velük. Két órával később távozott onnan. Később azt mondta, hogy a konfliktust csap tárgyalások útján lehet rendezni.