Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Befejeződtek az F-35 katapultülésének kilövési tesztjei

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu / Flight Global |  2011. április 11. 21:07

A Martin-Baker cég befejezte a Lockheed Martin által fejlesztett, F-35 Joint Strike Fighter ötödik generációs, lopakodó technológiával rendelkező repülőgép vészelhagyó rendszerének nagysebességű kilövési tesztjeit a cég Oxfordshire-ben található Chalgrove repülőtéren. „A rendszer csak szigorú tesztek sorozata után kaphatja meg a repüléshez szükséges engedélyeket,” – mondta a BAE Systems képviselője.

Ez idáig több mint 30 kilövési tesztet hajtottak végre Nagy-Britanniában, Franciaországban és az Egyesült Államokban az utóbbi években. A tesztek közül a legutolsó során, amelyet egy földi sínrendszer segítségével végeztek el 962 km/órás sebességnél, egy, az F-35 orrészére hasonlító makettből egy, a Martin Baker által fejlesztett US16E típusjelzésű katapultülést lőttek ki, az ülésben egy tesztbábuval.

„A tesztek során másodpercenként mintegy 900 000 mérést rögzítettek," – mondta Rick Whittaker, a BAE tesztmenedzsere. „Elégedett vagyok, hiszen azt mondhatom a rendszer kifogástalanul működött."

1595916937

„A végső teszteken megfelelt katapultüléseket most elkezdik beépíteni a repülőgépekbe," – mondta Chris Garside, a BAE Systems F-35 programjának főmérnöke.
A vészelhagyási rendszer elemeit, amely magába foglalja a Martin Baker cég által gyártott US16E katapultülést (a cég Mk.16 családjának továbbfejlesztett változata), a Pacific Scientific Energetic Materials cég által gyártott fülketető eltávolító rendszert, valamint a Honeywell élettartam támogató rendszerét minden az Egyesült Államok, valamint a JSF programban résztvevő partnerek számára készülő F-35 repülőgépbe beszerelik.

US16E – JSF

A System Development & Demonstration (SDD) katapultülés, amit kiválasztott a Lockheed Martin Aeronautics Company, a Mk.16 katapultülés család egy további fejlesztett változata, amit már sikeresen alkalmaznak a Raytheon Texan II (JPATS), a Eurofighter Typhoon, a NASA T-38N és USAF T-38 típusainál.

Műszaki jellemzők

Maximális alkalmazási magasság: 15 250 m

Minimális magasság/sebesség: 0/0 (Dupla „0")

Maximális sebesség katapultáláskor: 1111 km/h (600 KEAS)

Ejtőernyő típusa: IGQ Type 6000