Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bevonultak a jövő acélkockái

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. augusztus 21. 19:44

Mintegy 200 fő bevonulására készültek fel a szentendrei MH Altiszti Akadémián augusztus 21-én, hétfő reggel. A nyolchetes Egységes Alapkiképzési Programra érkezők számára életük új, fontos szakasza kezdődik meg, hiszen, ha sikerrel vesznek minden akadályt, jövőre a Magyar Honvédség altisztjeivé válhatnak.

A megszokott menetrendben zajlott a bevonulás folyamata Szentendrén: a Görgei Artúr laktanya előtt kígyózó sorokban álló fiatalok ugyan az ismeretlenség rejtélye adta bizonytalansággal, de lelkesen találgatták az előttük álló út következő napjainak történéseit, miközben egyre közelebb kerültek az MH Altiszti Akadémia bejáratához. Odabent a szokásos precizitással folyt a feszített tempójú sürgés-forgás, hiszen katonaéletük első napján számos helyszínre el kellett kalauzolni a szemmel láthatóan nagy létszámú jelentkező-sereget.

Az adategyeztetést, szerződéskötést és a további adminisztrációs teendőket követően csoportokra bontva indultak a fiatalok az egészségügyi szűrővizsgálatok helyszínére, majd elfoglalták körleteiket. Amint arra Frankó Imre ezredes, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka rávilágított, az elkövetkező nyolc hétben elméleti és gyakorlati képzések váltják majd egymást, köztük egy kéthetes lövész alapozó felkészítés is. Két hónap alatt kiképzőik megadják a bevonulók számára mindazt a tudást, amely a katonai szolgálat ellátásához szükséges, így a programban helyet kap: katonai tereptan, harcászati, híradó és műszaki ismeretek, valamint lő- és robbantási gyakorlatok és egészségügyi oktatás.

04_HSZ6160-Enhanced-NR

Érdemes a kiképzői állományról is szót ejteni, mert az akadémia tapasztalt és rutinos felkészítői mellett nem csak a kiképzői minőségükben idén pályakezdő altisztek, de a korábbi évek együttműködése alapján honvédtisztjelöltek is segítik az alapkiképzés végrehajtását, akik számára ez az időszak kiváló csapatgyakorlat lesz. Az alapkiképzés sikeres teljesítése után kezdődhet majd a tizennégy hetes Alap Altiszti Tanfolyam, amelyet további szakmai felkészítések követnek majd, részben az akadémián, részben pedig a csapatoknál. Frankó Imre ezredes hozzátette: bízik abban, hogy a most bevonulók közül minél többen ott állnak majd jövő júliusban a Hősök terén, ahol ünnepélyesen altisztté avatják őket.