Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biden: Washington a diplomácián kívül egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 28. 21:57

Az Egyesült Államok a diplomácián kívül - ha szükséges - egyéb lehetőségeket is megfontol, hogy megakadályozza Irán atomfegyver-fejlesztését - mondta Joe Biden amerikai elnök augusztus 27-én, pénteken, miután találkozott Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a washingtoni Fehér Házban.

„Megvitatjuk az Irán felől érkező fenyegetéseket, és tárgyalunk az elkötelezettségünkről annak biztosítása iránt, hogy Irán soha ne fejlesszen nukleáris fegyvert. A diplomáciát helyezzük előtérbe, és meglátjuk, hová vezet ez. Ha a diplomácia kudarcot vall, készek vagyunk más lehetőségek felé fordulni” - fogalmazott Biden. Iránt a nyugati hatalmak azzal vádolják, hogy atomfegyverre kíván szert tenni, és bár Teherán ezt tagadja, az úgynevezett atomalku keretében vállalta, hogy az ellene bevezetett gazdasági szankciók fokozatos feloldása fejében korlátozza atomprogramját.

Az Egyesült Államok azonban három éve kilépett a megállapodásból, és újból szankciókat vezetett be Irán ellen. Ezt követően az ázsiai ország egymás után sértette meg kötelezettségvállalásait az urándúsítás szintje, a dúsított urán mennyisége és az urándúsításra használt berendezések területén. Bennett pénteken üdvözölte Biden szavait, miszerint Irán soha nem szerez nukleáris fegyvert. „Ezek a napok jól illusztrálják, hogyan festene a világ, ha egy radikális iszlám rezsim atomfegyverhez jutna. Ez a házasság egy nukleáris rémálom lenne az egész világ számára” - fogalmazott Bennett. „Mialatt itt ülünk, az irániak működtetik centrifugáikat Natanzban és Fordóban. Ezt meg kell állítanunk, és ebben mindketten egyetértettünk” - tette hozzá az izraeli miniszterelnök. Biden kifejezte az Egyesült Államok „rendíthetetlen, megingathatatlan elkötelezettségét Izrael biztonsága iránt”. „Teljes mértékben támogatom Izrael Vaskupola rendszerének megerősítését” - tette hozzá az izraeli légvédelmi rendszerre utalva.

Az amerikai elnök arról is beszélt: országa azon dolgozik, hogy javuljanak az Izrael és az arab, illetve muszlim államok közötti kapcsolatok. Joe Biden azt is elmondta, hogy munkatársait arra utasította: dolgozzák ki az Izrael és Amerika közötti vízummentességi programot. Az izraeli miniszterelnök nyilatkozata elején részvétét fejezte ki a kabuli repülőteret ért halálos támadás áldozatai iránt. „Azok az amerikaiak egy olyan küldetés során vesztették életüket, amelynek során mások életét megmentették. Ez a bátorság és az áldozathozatal definíciója” - fogalmazott az izraeli kormányfő.

A 49 éves Bennett, akinek szülei korábban az Egyesült Államokból vándoroltak ki Izraelbe, azt mondta: „Izrael mindig kiáll az Egyesült Államok mellett. Bízunk a támogatásukban. Izrael tudja, hogy soha nem lesz jobb és megbízhatóbb szövetségesünk a világon, mint az Egyesült Államok.” Biden azt mondta: az amerikai állampolgárok és a veszélyben lévő afgánok kimenekítése „veszélyes”, de „méltó küldetés”. Tragikusnak nevezte, hogy az amerikai fegyveres erők 13 tagja életét vesztette az öngyilkos merényletben. „Ez egy veszélyes küldetés, és most jelentős amerikai személyi veszteséggel járt. De ez egy méltó küldetés, mert továbbra is kimenekítik az embereket ebből a régióból” - fogalmazott az elnök.

Megköszönte Bennettnek, hogy hajlandó volt elhalasztani az eredetileg csütörtökre tervezett találkozójukat. Az izraeli miniszterelnök szerdán tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel, valamint egyeztetett az amerikai törvényhozás felsőházának republikánus vezetőjével, Mitch McConnellel is.