Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Birkózóérmek Bulgáriából!

Szöveg: MH Sportszázad |  2022. február 21. 19:41

A Magyar Honvédség Sportszázadának négy katonasportolója is dobogóra állhatott a budapesti birkózó Európa-bajnokság főpróbájának kikiáltott bulgáriai Dan Kolov – Nikola Petrov nemzetközi versenyen.

Bulgária

A legkiemelkedőbb teljesítményt az U23-as világbajnok Lévai Tamás szakaszvezető nyújtotta, aki kemény ellenfeleket győzött le a csütörtöki versenynap során, ám pénteken a 82 kilogrammos döntőben grúz ellenfelével már nem bírt, így ezüstérmet vehetett át.

Ugyancsak dobogóra állhatott a 63 kilogrammban az Európa játékok ezüstérmes Torba Erik őrmester, a 87 kilogrammban a junior világ- és Európa-bajnok Takács István szakaszvezető, valamint a 130 kilogrammosok mezőnyében az U23-as világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, Vitek Dárius tizedes is.

A hosszú kihagyás után ismét nemzetközi porondon szőnyegre lépő Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán őrmester igencsak erős sorsolást kapott, végül a bronzéremért folyó küzdelemben a tokiói olimpián ezüstérmet szerző kirgizzel szemben maradt alul és ötödik helyen zárt.