Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztos alapokon - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. február 7. 15:28

Még mindig csak a sikeresen megkezdett Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program első harmadában járunk, így 2022-ben tovább kell haladnunk a megkezdett úton – mondta lapunknak adott interjújában Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a középpontban továbbra is az ember, a katona áll, a haderő keresi az elkötelezett, lojális, a haza védelme iránt érdeklődő fiatalokat, ugyanakkor nem feledkezik meg a nyugállományúakról sem.

MH_2022_02_borító

Újabb mozgalmas év áll a haderő mögött. Miként összegezné 2021-et a Magyar Honvédség szempontjából?

Sikeres, eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Köszönet és elismerés illeti katonáinkat, honvédelmi alkalmazottainkat és „aktív” nyugállományú katonáinkat egyaránt, mert ez a siker és eredményesség az ő áldozatos, kitartó munkájuknak köszönhető, beszéljünk akár határvédelmi feladatokról, a koronavírus elleni küzdelemről, vagy a haderőfejlesztés különböző elemeiről. Ehhez nyilván kellett a kormányzat erkölcsi és anyagi támogatásán kívül a társadalom nyitottsága, fogadókészsége is. A megkezdett úton haladtunk az elmúlt évben és folytattuk a 2017-ben elindított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, függetlenül attól, hogy 2015 óta folyamatos a határ menti védekezés, és emellett sajnos végig velünk volt a koronavírus-járvány 2021-ben is.

Év közben parancsnokváltás történt a honvédség élén. Mennyire adott új irányt a folyamatoknak a csere?

Minél nagyobb szervezetről beszélünk, annál hatványozottabban érezhető, ha új vezetés kerül annak élére: újabb lendületet, kihívásokat és feladatokat hoz a váltás. Kijelenthetem azonban, hogy nem történt megtorpanás, hiszen az új parancsnoknak megvannak a maga elgondolásai, ötletei. Ruszin-Szendi Romulusz tábornokot ismertük korábbról, és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárként ő is pontosan tudta, milyen célkitűzéssel, szándékokkal, elgondolásokkal rendelkezik a minisztérium.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 11-én megjelenő számában!