Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budaörs: bemutatót tart a katonai ejtőernyős-válogatott

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. május 7. 15:52

Igazán sikeres volt a 2018-as év a Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatottja részére. A Magyarországon megrendezett 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon harmadik helyezést ért el a csapat célba ugrásban. A bulgáriai Montanában tartott 35. FAI Ejtőernyős Világbajnokságon ugyanebben a versenyszámban a tizedik helyet sikerült megszerezni, míg a világbajnokságra felkészülést jelentő öt állomásos világkupán az összesített második helyen végeztek.

A szép sportsikereket elérő ejtőernyős-válogatott tagjai – a tervek szerint – bemutatót tartanak a magyar honvédelem napja alkalmából a budaörsi repülőtéren május 18-19-én megrendezendő haditechnikai bemutatón. Aki tehát szeretné, saját szemével is láthatja a csapatot. Érdekesség: a válogatott jelenlegi tagjainak közel ötvenezer ugrása van összesen, ami kimagasló eredmény.

1599202003