„Budapest lakossága ezer szállal kötődött a harminckettesekhez”

„1740-ben, az osztrák örökösödési háború kitörésének idején, Mária Terézia királynő meg kívánta erősíteni a hadserege béke-hadrendjét. Több gyalogezred és lovasegység felállítását határozta el, közöttük volt a 32. Császári-királyi gyalogezred. A felállítás körüli hivatali ügyek intézése hosszabb időt vett igénybe. Végül 1741. október 30-án gróf Ghymesi Forgách Ignác alezredes kapta meg a parancsot a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység elődjének, a 32. Gyalogezrednek felállítására” – idézte fel a gyalogezred alapításának történetét Monostori Péter, aki azt is elmondta, az alakulat soha nem kényszerült bele olyan helyzetbe, ahol fegyverét Pest-Buda, később Budapest polgári lakossága ellen kellett volna fordítania.

„A harminckettesek Budapest lakossága szemében mindig megőrizték a becsületüket. Ők úgy tartották számon őket, mint a saját háziezredüket. Ez azt jelentette, hogy a háborús időkben egyfajta biztonságot is nyújtott a polgári lakosságnak, ha volt "egy saját" katonai alakulata. Ugyan ez az alakulat a hadseregen belül működött, mégis, ha bármi probléma adódott, akkor a lakosság segítségére siethetett. Egyik részről ütőképes gyalogezred volt, amely a mindenkori háborúkban harcolt, másrészt Budapest területén szükség esetén ellátta azokat a feladatokat, amelyeket különleges helyzetben a lakosság védelme megkívánt. Éppen úgy, ahogyan a Magyar Honvédség alakulatai segítenek egyebek mellett árvíz vagy tűzvész esetén, illetve más jellegű problémák megoldásában. Jelenleg a pandémiás időszakban is számos feladatot kapnak a katonáink” – emelte ki a történész.

1903-1914 között az ezredtörzs Budapesten kívül olykor Bécsben, olykor pedig Triesztben volt elhelyezve. A magyar fővárosban a harminckettes katonák az akkoriban Mária Terézia nevét viselő laktanyában tartózkodtak leginkább, az Üllői út és a Nagykörút sarkán. A lakosság láthatta őket, amikor gyakorlatra indultak, vagy díszelgési feladatokban vettek részt.

„Az alakulat széleskörű feladatokat látott el. Minden gyalogezrednek volt egy díszalegysége is, ahol egy kicsit szebb ruhában, az alaki formulákat még inkább elsajátítva, részt vettek egy koszorúzáson vagy megjelentek egy követ, illetve egy külföldi uralkodó fogadásán. Emellett minden gyalogezredhez tartozott egy ezredzenekar karmesterrel és egy tamburmajorral” – mondta Monostori Péter, majd a harminckettesek emberi oldaláról is beszélt.

,„Ők is ugyanolyan emberként élték az életüket, mint bárki más. Délutánonként kijöttek a városba. A kék hajtókás, harminckettes katonák közül többen udvaroltak, szerelmesek lettek, és voltak, akik miután leszereltek, elvették a kedvesüket. Budapest lakossága ezer szállal kötődött a harminckettesekhez” – árulta el.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység elődszervezete, a 32. „közös” gyalogezred az első világháború végéig, a forradalmasítás időszakáig állt fenn. Emléküket a mai napig ápolják a Díszegységnél. Emellett az alakulatról elnevezett Harminckettesek terén álló emlékmű is őrzi történetüket.

1919 augusztusától kezdve különböző egységek látták el a gyalogezred feladatait. Jelenleg az utódszervezet, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység tölti be ezt a szerepet. Az alakulat katonái méltó módon emlékeznek elődeikre, ezért a Petőfi Sándor Laktanyában, valamint a Harminckettesek terén található Harminckettesek emlékműnél koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak november 5-én.

„A napjainkban működő 32-es alakulat minden szempontból a gyalogezred utódjának mondható. A díszegység jelenleg a Magyar Honvédség kiemelkedő alegysége, magában foglalva a Honvéd Koronaőrséget és a Honvéd Díszzászlóaljat, a Honvéd Palotaőrséget és a Honvéd Huszár Díszalegységet is. Összetett feladatai mellett kézben tartja az egykori 32-es gyalogezred hagyományait. Láttuk azt a díszelgést, amelyet az ünnepség alatt mutattak. Az összeszokottságot és a nagyszerűséget bizonyította, hogy Ádám Barnabás ezredesnek, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnokának egyetlen szemvillanása elég volt, és mindenki pontosan tudta mit kell tennie” – idézte fel a történész, aki azt is elmondta, miért érdemes ápolni a hagyományokat.

„Ha egy nemzet nem ismeri az őseit, ha nincsenek hagyományai, kötődése, akkor gyökértelenné válik. A gyökér nélküli fát az első szellő kitépi a földből, míg azt, amelyiknek hatalmas gyökerei vannak, a vihar sem képes kiszakítani. Erre a mai világban nagy szükség van, ahogy arra az összetartásra is, amit a koszorúzás alkalmával a harminckettesek között tapasztaltunk, amikor még a civil alkalmazott és a vendégek is ott díszelegtek velük együtt. Egy csapat voltunk azokban a percekben” – hangsúlyozta.