Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budapesten tárgyalnak a rakétapajzsról

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. december 6. 19:22

Alig egy hét múlva, december 13-án a magyar főváros ad otthont a rakétapajzsról folyó orosz-amerikai konzultációk következő fordulójának.

Az orosz munkacsoportot Szergej Kiszljak külügymniszter-helyettes, az amerikait John Rood amerikai külügyi államtitkár vezeti. Korábban arról volt szó, hogy az ülést november 26-27-én Washingtonban tartják, de arra nem került sor, mert az amerikai fél nagy késéssel küldte meg írásos javaslatát. A késlekedés miatt Szergej Kiszljak csak nem hivatalos eszmecserét folytatott Washingtonban a külügy- és a védelmi minisztérium képviselőivel.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szerint az orosz aggodalmak eloszlatására finomodhatnak az amerikai rakétavédelmi rendszer közép-európai telepítésének tervei.

Rice azután mondta ezt, hogy Szergel Lavrov orosz külügyminiszter úgy nyilatkozott: komoly visszalépés figyelhető meg a rakétapajzsra vonatkozó amerikai javaslatok írásos változatában a korábbi szóbeli washingtoni ígéretekhez képest. Az amerikai külügyminiszter szerint van lehetőség a javaslatok további finomítására.

Címkékrakéta