Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Cameron: „Nem tökéletes demokráciát építünk Afganisztánban”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 16. 15:10

A brit hadsereg nem azért van Afganisztánban, hogy ott „a tökéletes demokráciát” felépítse, jelenlétének elsődlegesen brit nemzetbiztonsági okai vannak – mondta hétfő este a brit miniszterelnök, David Cameron, ugyanakkor megerősítette, hogy a jelenleg tízezer fős brit kontingens harcoló alakulatai 2015-ig elhagyják Afganisztánt.

David Cameron, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet, kijelentette: a brit katonai jelenlét célja annak elősegítése, hogy az afgánok átvehessék az ellenőrzést saját biztonságuk felett, és annak biztosítása, hogy az al-Kaida terrorhálózat többé ne fenyegethesse Nagy-Britannia biztonságát afganisztáni területről.

Cameron szerint „szigorúan gyakorlatias megközelítésű, időben korlátozott" katonai jelenlétről van szó, amelyet Nagy-Britannia egyértelmű nemzeti érdekei indokolnak. „Nem azért vagyunk ott, hogy tökéletes demokráciát építsünk ki, még kevésbé azért, hogy modelltársadalmat hozzunk létre" – mondta a konzervatív párt brit kormányfő.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a jelenleg tízezer fős brit kontingens harcoló alakulatai 2015-ig elhagyják Afganisztánt.

David Cameron ezt már a Konzervatív Párt múlt hónapban rendezett éves kongresszusán is bejelentette. Akkor azt mondta: 2015 után már nem tartózkodik majd harci feladatokat ellátó brit alakulat az afganisztáni hadszíntéren. Addigra brit hadsereg 14 éve lesz Afganisztánban, a déli Hilmend tartományban pedig kilenc éve; ez három évvel több, mint amennyi ideig a II. világháború tartott – mondta a birminghami pártkongresszuson a brit kormányfő.

Hétfő esti londoni beszédében Cameron nyíltan bírálta az iraki és az afganisztáni katonai beavatkozás tervezését. Kijelentette: Irakban „nem voltak tervek a béke megnyerésére",

Afganisztán esetében pedig „nem lett átgondolva, hogy milyen következményei lehetnek (a brit haderő) Hilmend tartománybeli bevetésének".

Az első brit erők 2001 végén, az Egyesült Államokban elkövetett terrortámadások után érkeztek Afganisztánba, de a tálib milíciák erősségének számító déli Hilmend tartományban csak 2006 júniusában kezdődtek a komolyabb összecsapások.

A brit sajtó gyakran felidézi John Reid akkori brit védelmi miniszter azóta elhíresült jóslatát, amely szerint a brit katonák valószínűleg egyetlen puskalövés nélkül képesek lesznek helyreállítani a rendet a tartományban. Mindazonáltal már 2006 nyarán 15, a bevetés kezdete óta pedig összesen 344 brit katona halt meg.

Cameron hétfő esti beszédében szólt azokról új típusú, mind változatosabb formákat öltő biztonsági fenyegetésekről is, amelyek a világ egyre nagyobb mértékű összekapcsolódottságával járnak. Kiemelte a cybertámadásokat, amelyek veszélyessége szavai szerint „exponenciálisan növekedett" az elmúlt évtizedben. A kormányfő ennek illusztrálására elmondta: a világszerte valaha azonosított összes szoftvertámadás fele tavaly történt.