Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Chávez támogatja Szíria jogát a Golán-fennsíkra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 22. 12:46

Hugo Chávez venezuelai elnök támogatásáról biztosította Szíriának a Golán-fennsík visszaszerzéséért folytatott harcát csütörtökön, Bassár el-Aszad szíriai államfővel folytatott damaszkuszi megbeszélései után.

„Remélem, hogy Aszad elnök meghív majd a Golánra annak felszabadulása után. Egy napon közösen keressük majd fel" az Izrael által 1967 óta megszállva tartott Golánt – mondta újságírók előtt. A venezuelai elnök azt hangoztatta, hogy országa „a két nép baráti érzelmein alapuló, szövetségesi viszonyt ápol Szíriával".

Kijelentette azt, is, hogy ő és vendéglátója „offenzívában vannak" a nyugati imperializmussal szemben. „Fel kell gyorsítani egy új, többpólusú és kiegyensúlyozott világ születését" – mondta.