Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ciklon után: tízezer halott Mianmarban

Szöveg: inforadio.hu/honvedelem.hu |  2008. május 5. 20:02

Hírügynökségi jelentések és a mianmari média szerint meghaladta a tízezret a hétvégi ciklon halálos áldozatainak száma. A viharban több ezren eltűntek és százezrek váltak hajléktalanná. A természeti csapás nyomán több településsel is megszakadt a kapcsolat. Közben az országot irányító katonai junta fékezi a nemzetközi segélyakciót azzal, hogy korlátozza a külföldiek tevékenységét.

A mianmari  katonai kormányzat és a külföldi segélyügynökségek is folytatták hétfőn a 3-as kategóriába sorolt Nargis nevű ciklon által okozott károk felmérését.

A 190 km/órás sebességgel lezúduló szél különösen az Irravadi-deltában okozott pusztítást.

Az állami média szerint 20 ezer otthon pusztult el.

A Nemzetközi Vöröskereszt és más segélyügynökségek is próbálkoznak a károk felmérésével. Az országot 46 éve irányító katonai junta azonban korlátozza a külföldiek mozgását, így az ügynökségek helyi alkalmazottaikra hagyatkoznak, akik a határ túloldalán, általában Thaiföldön tartózkodó főnökeikkel tartják a kapcsolatot.

Terje Skavdal, az ENSZ humanitárius koordinációs hivatalának vezetője Bangkokban elmondta: megpróbálják rávenni a burmai kormány a nagyobb fokú együttműködésre.

Az egykori fővárosban, Rangúnban még az erősebb építésű épületek tetejét is leszakította a szél, ami arra utalhat, hogy más vidékeken még komolyabb volt a pusztítás. A városban gondot jelent a tiszta ivóvízhez való hozzáférés.

Az ENSZ ezért víztisztító tablettákat, és az esős évszak miatt létfontosságú műanyag fóliát akar a lehető leggyorsabban eljuttatni a rászorulóknak. A helyreállításban a tavalyi tüntetések idején nagy nyilvánosságot kapott buddhista szerzetesek is részt vesznek.

Annak ellenére, hogy a kormányzat öt tartományt is katasztrófa sújtotta területté nyilvánított, a burmai vezetés továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a hétvégén megtartsa a szerinte a polgári kormányzás visszaállításához vezető alkotmányról szóló népszavazást.