Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Civilek menekültek Afganisztánban a tálibok elől

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 13. 9:33

Az afgán kormányerők fel fogják szabadítani Afganisztán északi területeit a tálibok megszállása alól – fogadkozott Abdul-Rasíd Dosztum marsall, volt afgán alelnök augusztus 11-én az észak-afganisztáni Mazari-Sarífban.

„2001-ben a tálibok északra vonultak és csapdába estek… most is ez a sors vár rájuk”– hangsúlyozta Dosztum, akit a ToloNews afgán hírtelevízió idézett. A marsall a nap folyamán Asraf Gáni elnök társaságában látogatott el Mazari-Sarífba, hogy megszervezzék a tálibok ostromolta város védelmét. Gáni helyi politikusokkal tartott találkozóján a szélsőségesek elleni művelet megindításáról döntött. Az államfő ígéretet tett volt alelnökének, hogy összehangolja vele a katonai tevékenységet.

A 67 éves, üzbég nemzetiségű Dosztum jelentős tényező az afgán politikai színtéren, annak ellenére, hogy háborús bűnökkel vádolják, amelyeket mindig tagadott. A kegyetlenségéről és a szovjet megszállás idején (1979-89) többszöri átállásáról ismert hadúr Asraf Gáni alelnöke volt 2014 és 2020 között, 2020 júliusában nevezték ki marsallnak, amely a legmagasabb afgán katonai rang.

A Reuters brit hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő amerikai védelmi tisztségviselő az amerikai hírszerzés adataira hivatkozva azt mondta: a tálibok harminc napon belül körbezárhatják a fővárost, Kabult, és akár kilencven napon belül el is foglalhatják.

A tisztségviselő szerint erre a következtetésre a radikális iszlamista felkelők gyors előrenyomulásai alapján jutottak. „Ez azonban még nem lefutott ügy”– tette hozzá a forrás, aki szerint az afgán kormányerők még megtörhetik a tálibok lendületét. Afganisztán kétharmadát ellenőrzik a tálibok.

Egy magas rangú uniós tisztségviselő keddi közlése szerint a radikális iszlamisták immár Afganisztán területének mintegy 65 százalékát ellenőrzik.

Egy nyugati diplomáciai forrás a Reutersnak arról beszélt, hogy a Kabulba vezető utakat elárasztották az erőszak elől menekülő civilek.

Külföldi biztonsági tisztségviselők a brit hírügynökséggel tudatták: külföldi országok próbálják elérni, hogy alkalmazottjaik gyorsan elhagyhassák Kabult. Az egyikük hozzátette: nemzetközi légijáratokat is segítségül kértek ehhez.

Abdul Satar Mirzakval tábornok, a kabuli kormány belügyminisztere szerdán, az al-Dzsazíra pánarab televíziónak adott interjújában arra szólította fel a tálibokat, hogy „hagyják abba a brutalitást". Mint fogalmazott: „ne gyilkoljanak, üljünk le szeretettel és találjunk megoldást. Arra kérem őket, hogy ne semmisítsék meg az épületeinket és az eddigi eredményeinket".

A kormányzati veszteségek okát a belügyminiszter abban látta, hogy a kormányerők nem tudták megőrizni az utak és az országutak feletti ellenőrzést. Sok térség biztonságát ugyanis légi úton kell biztosítani, de amióta az amerikai és a velük szövetséges haderő megkezdte a kivonulást, egyszerűen jóval kevesebb repülőgépük és helikopterük maradt.

„A kivonulásukkal, sajnos, az ország 400 térségében kezdődtek meg a harcok”– fogalmazott. Az al-Dzsazíra idézte Imrán Kán, pakisztáni kormányfőt is. A politikus közölte: a tálibok addig nem folytatják a béketárgyalásokat az afgán kormányzattal, amíg Asraf Gáni az államfő. A pakisztáni politikus szerint a jelen körülmények között nehéznek ígérkezik a politikai rendezés.

Az Egyesült Államok kitart csapatai kivonásának menetrendje mellett - ezt Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője jelentette ki szokásos napi sajtótájékoztatóján Washingtonban, szerdán. Psaki megismételte, hogy az afgán kormányerők élvezik az Egyesült Államok támogatását ahhoz, hogy visszaverjék a tálibok támadásait.

A tálibok májusban indítottak átfogó offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. Azóta nagy területeket vontak uralmuk alá, kiszorítva az ellenállást alig tanúsító kormányerőket.

Az elmúlt napokban számos várost elfoglaltak, és a kilenc északi tartomány közül már hétnek a székhelyét ellenőrzik. A kormányerők kezén csak Balh tartomány központja, Mazari-Saríf, illetve Farjáb tartomány székhelye, Maimana maradt.