Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Clintonék akadályozták Karadzsics elfogását?

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. augusztus 11. 9:54

Amerikai, brit és francia beavatkozás miatt késett a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics letartóztatása, egy-egy alkalommal maga Bill Clinton akkori amerikai elnök, illetve Jacques Chirac volt francia államfő akadályozta meg az elfogását – állította a Nemzetközi Törvényszék előző főügyészének szóvivője egy interjúban.

“Bőséges értesülésünk volt a szökevények hollétéről, de mindig kiderült, hogy a három ország – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – valamelyike akadályozta a letartóztatást – mondta a Blic című szerb napilapnak Florence Hartmann, aki Carla de Ponte volt főügyész szóvivője volt.

“Néha maga Chirac személyesen, máskor Clinton akadályozta meg a letartóztatást" – tette hozzá.

Nagy-Britannia még Momir Munibabic boszniai titkosszolgálati főnök menesztését is elérte, mert “olyan eredményes volt a Karadzsics utáni nyomozásban" – mondta Hartmann.

2004 januárjában – folytatta – Karadzsicsot egy belgrádi kórházban ápolták, és a szerb kormány egyes tagjai állítólag készek is lettek volna az elfogására, “de az Egyesült Államok közbelépett és leállította az akciót".

A 12 éve bujkáló Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnököt júliusban fogták el Belgrádban. Nem sokkal azután átadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol többek között népirtás és emberiesség elleni bűntettek címén emeltek vádat ellene.