Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csak később rendszeresítenék a Rafale-t

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. január 12. 18:56

A katari és a kuvaiti védelmi minisztérium is a francia Rafale típus rendszeresítésének lehetőségét vizsgálja – írja a Defence News. Az ügyben a francia védelmi miniszter, Gerard Longuet azt nyilatkozta, hogy az említett országok csak az Egyesült Arab Emirátusok konkrét megrendelése után rendszeresítenék a típust. „Addig ők sem hoznak döntést, amíg valaki alá nem írja a konkrét vásárlásról szóló szerződést” – tette hozzá Longuet.

Információk szerint Kuvait 18–22, míg Katar 24 darab új vadászgép beszerzését tervezi. Franciaország már hosszú ideje, 2008 óta folytat tárgyalásokat az Emirátusokkal 60 darab Rafale eladásáról, azonban konkrét szerződés még azóta sem született. 2011 novemberében váratlan fordulat következett be, ugyanis az Emirátusok vezetése azt nyilatkozta, hogy a franciák ajánlata nem „versenyképes", így egy újabb tender kiírását tervezik.

A bejelentés azonban nem hátráltatja a franciákat, nyilatkozatuk szerint továbbra is tárgyalások folynak a két ország között. Mint ismeretes, a franciáknak égető szükségük lenne a megrendelésre, ugyanis ha a Dassault továbbra sem kap megrendelést külföldi országoktól, akkor a közeljövőben befejezik a Rafale típus gyártását.