„Csak még inkább megerősödött a katonák iránti tiszteletünk”

Mit kell értenünk a Hungary Helps Program alatt és mi is pontosan a szervezet fő feladata?

A Hungary Helps Program Magyarország nemzetközi segítségnyújtási programja. Azért indította el ezt a programot 2017-ben a kormány, mert felismerte kötelességeit, illetve a magyar emberek érdekeit a nemzetközi segítségnyújtásban és szolidaritás-vállalásban. Ez a kötelesség erkölcsi kötelesség is egyben, mivel jelenleg Magyarország – stabilan fejlődő gazdaságának köszönhetően – az évtizedekkel ezelőtti nemzetközi segítségnyújtások fogadó oldaláról átkerült az adományozó, segítségnyújtó oldalra.

Ennek köszönhetően és fejlődésünkkel arányosan, valamint a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva megtehetjük, hogy felelősséget vállalunk a világban szenvedő embertársainkért, köztük üldözött keresztényekért. Egyrészt mert mi is egy keresztény kultúrájú ország vagyunk, másrészt van egy humanitárius szempont is: a világon a legnagyobb lélekszámban a keresztények szenvednek el vallási üldöztetést. Kimutatások, tanulmányok és kutatások bizonyítják, hogy több mint 260 millió keresztényt üldöznek a hite miatt. A világ és más nemzetközi szervezetek mégsem foglalkoznak ezzel a problémával, Magyarország viszont élen jár ebben. Ez a kötelesség oldala, a másik pedig a magyar emberek érdekének a szolgálata. Mi úgy gondoljuk, hogy a tömeges illegális migráció veszélyezteti a jövőnket, Magyarországot, és az európai népek jövőjét is. Ezért véleményünk szerint ezt az egyik részről meg kell állítani egy szigorú, de igazságos – szigorúan emberséges – migrációs politikával. Ez mutatkozik meg a jogi és fizikai határzár intézkedéseiben. De ez önmagában nem lenne elég hatékony. Ehhez az kell, hogy legyen egy adakozó oldala is a magyar kormány politikájának. Valljuk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni, így téve lehetővé az üldözött emberek számára, hogy megmaradjanak a szülőföldjükön. Ennek köszönhetően nem kényszerülnek arra, vagy nem választják önként, hogy elinduljanak Európa irányába.

A sajtóban és a politikai pártok részéről is éri az önök tevékenységét kritika, amelyek nagy része megkérdőjelezi a munkájuk értelmét. Mit tud mondani ezekre a hangokra?

A minket érő kritikák vagy politikai indíttatásúak, vagy szociális szempontból közelítik meg a tevékenységünket. A politikai indíttatású kritikákat illetően: vannak Európában olyan politikai erők, pártok, sőt, egész kormányok, amelyek támogatják a migrációt. Ők elsősorban gazdasági megfontolásokból úgy gondolják, hogy a migránsok adott esetben hozzájárulhatnak az ország gazdaságához. Szerintünk ez tévedés, téves számítás, és sokkal több veszélyt jelent, mint gondolják.

Magyarország szigorú migrációs politikája és a migráció megállítására való törekvés közismert. Ehhez még hozzátesszük a Hungary Helps Programot, amely helybe vitt segítségnyújtással megelőzi, illetve mérsékli az Európába irányuló migrációt. Mindez nyilván érdekellentétbe kerül azokkal a politikusokkal, politikai erőkkel, akik azt szeretnék bizonyítani, hogy a migráció a megoldás a világ problémáira. Szóval ez pusztán politikai jellegű ütközet. A szociális jellegű kritika azt veti fel, miért ad Magyarország támogatást külföldön, amikor itthon is bizonyára lennének még olyan területek, amiket lehetne még fejleszteni. Érthető a felvetés, hiszen nem mindenki számára erkölcsi szempont, hogy az üldözött keresztényeket, illetve más bajba jutott közösségeket szolidaritásból támogassuk. Pedig a magyar nagylelkű nép. Végeztünk tavaly egy közvélemény-kutatást a céljainkkal kapcsolatban, és a magyarok háromnegyede úgy nyilatkozott: igen fontos megsegíteni az üldözött embereket. De elfogadjuk, hogy ez nem mindenkinek jelent személyesen sokat. Magyarországnak egyszerűen anyagi érdeke is, hogy részt vállaljon a nemzetközi segítségnyújtásban. Segítséget adunk iskolák újjáépítéséhez, menekültek ellátáshoz, sőt, még lerombolt egészségügyi infrastruktúrák létrehozásához is. Egyetlen számítással példázva: abból az összegből, amelyből Magyarországon egy migráns családnak felépíthetnénk egy házat, a Közel-Keleten öt házat lehet felépíteni annak érdekében, hogy ne is induljanak el egy háború sújtotta területről. Afrika legtöbb országában ez a szám tíz.

Tehát egy migráns család befogadásának költségéből – amit Magyarországon kéne elkölteni – Afrikában tíz családnak tennénk lehetővé azt, hogy ott maradjanak. Azt valljuk, akkor járunk mindannyian jól, ha mindenki a szülőföldjén tud egy teljes és boldog életet élni. Ehhez szükséges, hogy biztosítottak legyenek a biztonságos élethez szükséges feltételek. Ennek megteremtésében vesszük ki mi a munkánk révén a részünket. Ezzel nemcsak az üldözött embereket segítjük, de a magyarokat is védjük.

A Hungary Helps több tucat országban van jelen. Többek között a Közel-Keleten, Afrika több országában, vagy az ázsiai kontinensen éppen Bangladesben. Hogy képzeljük el a szervezet megjelenését az adott országban, milyen nemzetközi szervezetekkel vannak kapcsolatban, hogyan zajlik a kapcsolatfelvétel?

A Hungary Helps sajátossága, hogy igyekszünk a lehető legközvetlenebb módon támogatást adni, és helybe vinni azt. Ez szembe megy sok ország bevett gyakorlatával, mivel többen vannak, akik az adományokra szánt pénzt nagy nemzetközi szervezetekre bízzák, és azokon keresztül bonyolítják a támogatást. Ezért is fontos ez a kérdés, amit feltett, mert azt feltételezi, hogy nekünk személyes és közeli kapcsolatba kell kerülnünk a támogatott közösségekkel, az őket képviselő intézményekkel és szervezetekkel. Ez a gyakorlatban is így történik.

A Hungary Helps ernyőprogram, amiben a magyar kormány több minisztériummal együtt vesz részt. A mi államtitkárságunk két típusú segítségnyújtást végez: az egyik az üldözött keresztények és más vallási csoportok megsegítése, a másik pedig általános humanitárius, például katasztrófa utáni segítségnyújtás. Utóbbiban támaszkodunk a karitatív szervezetekre és legalább a tájékozódás szintjén a külügyi hálózatra, nemzetközi szervezetekre is. Ha a munkánk legegyedibb és legérdekesebb részét nézzük, elmondhatom: programunk legnagyobb értéke az a kiterjedt, nagyon élő és közvetlen kapcsolatrendszer, amely az üldözött keresztény közösségekhez és más afrikai, ázsiai keresztény közösségekhez, illetve vezetőikhez köt minket. Szinte napi szintű a kapcsolattartás, és a személyesség jegyében nagyon sokszor látogatunk ezekre a helyszínekre, vagy hívjuk meg őket Magyarországra. Több missziót szerveztünk már az érintett országokba munkatársaink, a programot lebonyolító más szervezetek, valamint az én vezetésemmel is. Tehát adott esetben nekem is politikusként, illetve humanitárius munkatársaimnak is válságövezetekbe, háborús területekre, veszélyes helyszínekre kell látogatnunk tényfeltáró misszióra. Ezek a helyszíni látogatások mindenképpen szükségesek hozzá, hogy valóban hatékony legyen a programunk. A helyszínen lehet igazán tájékozódni a helyzetről, a humanitárius igényekről, ott lehet kiépíteni a személyes partnerségeket, amik ahhoz kellenek, hogy ne pusztán jó célra menjen a támogatásunk, hanem a lehető legjobban tudják hasznosítani.

Említette, hogy személyesen is vezetett már tényfeltáró missziót, tehát ez egy olyan munkakör, amit nem lehet csupán az íróasztal mögül végezni. Milyen tapasztalatokat szerzett útjai során?

A személyes jelenlét valóban teljesen másképpen hat az emberre. Támogatottjaink közül többen visszajelezték, hogy nagyon fontos nekik az anyagi támogatás, mert kell az újjáépítéshez, a túléléshez. De emellett azt tapasztaltam, hogy a közösségnek – főleg lélektani szempontból – az jelenti a legtöbbet, hogy valaki elment hozzájuk, tud róluk, foglalkozik velük. Szintén nagyon fontos üzenet az emberek tanúságtétele. Mert miközben Európában az európai ember kezdi elhagyni a kulturális identitását, a hagyományait, a vallási hátterét, és bezárják a templomokat, addig ezekben a közösségekben erősen őrzik identitásukat az emberek, legyen szó vallásos vagy bármilyen kulturális közösségi identitásról. Teszik mindezt úgy, hogy nap mint nap gyilkosokkal, terrorszervezetekkel, adott esetben népirtással kell szembenézniük. Afrikában vagy a Közel-Keleten felrobbantják a templomokat, de ennek ellenére dugig vannak, ami jelzi az embereknek az önazonosságát. Ez nekem nagyon sokat tanított, és személyesen is megerősített. Ezt az üzenetet próbálom átadni azokban a közösségekben itt Európában, illetve Magyarországon. Más megvilágítást ad egy ilyen misszió, segít megérteni, hogy amit itt a mindennapjainkban problémának tartunk, eltörpülnek jelentőségükben azokkal a nehézségekkel, szenvedésekkel és konfliktusokkal szemben, amelyek egy válságövezetben jellemzik az emberi életet.

A felsorolt szituációk és élethelyzetek így hallomás alapján sem tűnnek biztonságosnak. A fenyegetettség és a válságövezetekben tapasztalható kihívások miatt vettek részt kollégáival és partnerszervezeteik munkatársaival az MH Béketámogató Kiképző Központ Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyamán?

Mint beszéltük, egy ilyen küldetést, egy ilyen programot nem lehet minisztériumi íróasztalok mögül sikeresen lebonyolítani. Nemcsak azt kell fölmérni, hova érdemes és szükséges támogatást adnunk, hanem utána, a lebonyolítás során ellenőrizni is kell ezek hatékony felhasználását. Ezzel kötelességünk is elszámolni a magyar adófizetők és a magyar közvélemény felé. Tehát kötelességünk elmenni ezekre a helyszínekre. Viszont, amikor a politikusi hivatást választottam, és amikor a munkatársaim a kormánytisztviselői hivatást választották, egyikünk sem olyan területről érkezett, hogy felkészültünk volna arra, miként tudjuk megóvni saját magunk és munkatársaink biztonságát egy ilyen helyszínen. Ezért volt szükség a tanfolyamra. Csak az elmúlt évet tekintve például jómagam vezettem egy államtitkársági tényfeltáró delegációt abba a Burkina Fasóba, ahol lassan a népirtás szintjét kezdi elérni a dzsihadista szervezetek tevékenysége. Az ország egyharmadát már ezek a terrorszervezetek uralják, és több mint félmillió belső menekült van. Naponta kapunk híreket támadásokról, mégis oda kellett mennünk. A magyar szolgálatok adtak országspecifikus felkészítést, de nagy szükség volt arra is, amit a honvédség tudott kínálni, és hálásak vagyunk is érte. A Magyar Honvédség direkt humanitárius munkásoknak, békemegfigyelőknek szánt veszélyes környezettudatossági kiképzésén, tanfolyamán megszereztük a tudást, ami képessé tesz minket arra, hogy fölmérjük a kockázatokat és elkerüljük azokat. Valamint megtanultuk, hogy egy krízishelyzetben milyen viselkedés szükséges a túléléshez. Nagyon hálásak vagyunk a tanfolyamért a Honvédelmi Minisztériumnak és a Magyar Honvédségnek egyaránt.

Gondolom, rajtam kívül majd az olvasókban is felmerül a kérdés: vajon mi az, ami arra sarkallja önt, önöket, hogy részt vegyenek ebben a nem mindennapi feladatellátásban, munkában?

Alapvetően jószolgálati hivatástudat szükséges ehhez. Nekem személyesen ez a hitből, a keresztény hitből is táplálkozik, akárcsak sok munkatársamnak, de a mi államtitkárságunkon, illetve a velünk együttműködő szervezetekben nem szűrő és semmiképpen sem feltétel a vallásos háttér. Olyan emberek dolgoznak itt, akik együtt éreznek a szenvedő emberekkel, és a nagylelkű magyar emberek szolidaritását kiteljesítve készek oly módon irányítani a programot, hogy az ne csak szép gondolat legyen, hanem minél több emberéletet tudjon meg menteni. Emellett kell egyfajta elhivatottság is mindehhez. Pont ezért volt nagyon jó tapasztalat nekünk ez a közel egyhetes tanfolyam a szolnoki Béketámogató Kiképző Központban. Itt nem csak a megszerzett tudásanyagra gondolok, hanem arra is, hogy olyan honvédekkel, katonákkal voltunk együtt egy hétig, akik amellett, hogy vezették a kiképzést, lehetővé tették, hogy kicsit jobban beleláthassunk a katonai hivatásba. Abba a katonai hivatásba, amelynek – ugyancsak a mi jószolgálati hivatásunkhoz hasonlóan – egyik része, hogy a szenvedő vagy éppen ártatlan embereket megvédje és megmentse. Hiszen a honvédség elsődleges hivatása és feladata, hogy Magyarországot, a magyar embereket megvédje. De emellett láthatjuk, hogy a magyar értékekkel és érdekekkel összhangban, például a missziókban védik az ottani szenvedő, ártatlan embereket a terrorista szervezetektől, illetve a háború borzalmaival szemben. Jó volt megtapasztalni ezt a hivatást, viszont a hivatástudatunkat semmiképpen sem szeretném egy szintre emelni. Mi is felvállaljuk a kockázatot, ha szükséges, de egy katonaember képes akár az életét is kockára tenni ezekért a szép célokért és hivatásért, és így a legnagyobb áldozatot meghozni. Úgyhogy a közösségérzet velük ennek megtapasztalásában is jó volt. Elmondhatom, hogy mindannyian, akik ott voltunk, úgy éltük meg azt az egy hetet, hogy csak még inkább megerősödött a katonák iránti, eddig is meglévő tiszteletünk.