Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatpróbán az új homokrakodógép

Szöveg: dr. Láda Mónika õrmester |  2009. április 8. 12:46

Új homlokrakodó géppel lett gazdagabb a múlt héten a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj Hódmezővásárhelyen. A HYUNDAI HL 770-7A típusú homlokrakodót március hónapban vásárolta a Magyar Honvédség, de egyelőre még csak csapatpróbán van a műszakiaknál.

Ha beválik, kiváltja a most rendszeresített elődjét, az L220-as típusú homlokrakodókat. Még március elején ketten a zászlóaljtól kiképzést kaptak az új rakodógépre Baján az AXIÁL Kft-nél. Az ő közreműködésükkel minél szélesebb körben próbálják megismerni alkalmazási lehetőségeit.

1595885756
Kaszanyi Sándor mk. őrnagy, a MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj parancsnokhelyettese elmondta, hogy az új homlokrakodógép elsősorban ömlesztett és darabos anyagok rakodására és terítésére alkalmas, de mindenképpen kipróbálják azt is, hogy talajkitermelésre is használható-e az új gép, mivel a munkaszélessége megengedi, hogy járművek tüzelőállásait is ezzel építsék ki.

A műszaki katonák azt vizsgálják majd, hogy különböző környezeti és időjárási körülmények között milyen munkafogásokkal lehet elvégezni az adott feladatot. Nem mindegy például, hogy egy kötött talajjal száraz, vagy esős időben kell dolgozni. Ha szükséges, javaslatokat tesznek a hibák javítására is.

Az új HYUNDAI HL 770-7A típusú homlokrakodót – a csapatpróba eredményei és tapasztalatai után – szeptembertől tervezik rendszeresíteni a Magyar Honvédségnél. Elsőként április 24-én a szentesi műszaki napon tekintheti meg a nagyközönség, ahol a technikai bemutató része lesz.