Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csatlakozz Te is a Magyar Honvédséghez!

Többletpontokat és kiemelt illetményt szerezhetnek az alapkiképzésben részt vevő fiatalok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Szováthy Kinga archív felvételei |  2024. március 4. 12:09

A továbbtanuláshoz többletpontokat és kiemelt illetményt is szerezhetnek az önkéntes katonai alapképzésben részt vevő fiatalok - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 4-én, hétfőn.

öksz2

Szalay-Bobrovniczky Kristófot idézve a Hovédelmi Minisztérium azt írta: az elsődleges cél továbbra is az, hogy minél többen csatlakozzanak a Magyar Honvédséghez, amely ma már egy modern fegyverrendszerekkel ellátott, professzionális, 21. századi haderő. „Aki ide jelentkezik, egy bátor, high-tech, a haza védelmére készen álló, felkészült és alkalmas csapat tagja lehet" - emelte ki a tárcavezető.

A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban, miközben kipróbálhatják magukat, és még pénzt is keresnek. A közlés szerint már a kiképzés közben is bárki dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként is bizonyítja.

Az alapképzés hat hónapos teljesítésével 16 pont és a mindenkori minimálbérnek megfelelő illetmény, míg speciális szakfelkészítés esetén 32 többletpont és a garantált bérminimum jár. Hat hónap után további félévig lehet még folytatni az ÖKSZ-programot. Ezzel műveleti besorolású alakulatnál 64 pluszpontot lehet szerezni.

Jelentkezni március 5-e éjfélig az iranyasereg.hu/oksz oldalon, valamint az ország bármelyik toborzó irodájában lehet. A kiképzések március 11-én indulnak.

öksz1