Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csehország támogatni fogja a cseh hadseregnek segítő afgánokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. július 30. 18:26

Csehország támogatást nyújt azoknak az afgánoknak és családjuknak, akik segítették a cseh hadsereg misszióját a nemzetközi erők által 2001-től kezdődően megszállt országban. A programról, amely anyagi segítséggel, és szükség esetén menedéknyújtassal is számol, július 30-án, pénteken döntött a cseh kormány.

Andrej Babis cseh kormányfő az ülés utáni sajtóértekezleten azt mondta: bizalmas anyagról van szó, ezért részleteket nem hozhatnak nyilvánosságra. ‚A segítségnyújtást azonnal elkezdjük, a program hivatalos jóváhagyása megtörtént” - válaszolta újságírói kérdésre Babis.

A segélynyújtási programot úgy állították össze - fejtette ki Lubomír Metnar védelmi miniszter -, hogy figyelembe veszik az érintettek szolgálatait, illetve egyéni érdekeit. Metnar szerint elsősorban tolmácsokról van szó, de hangsúlyozta, hogy ezzel kapcsolatban sem lehet a kormány konkrétabb. „Afgán munkatársaink szolgálatai mindig nagyon fontosak voltak számunkra, eddig is segítettük őket. Ennek tapasztalatai alapján készült el az új program, amely a koalíciós erők kivonulása miatt vált szükségessé” - mutatott rá Metnar. Hangsúlyozta, hogy az afgánoknak nyújtott segítség nem veszélyezteti a cseh állampolgárok biztonságát.

A cseh sajtóban megjelent bizalmas értesülések szerint mintegy 30-50 emberről és családtagjaikról van szó. A NATO áprilisban közölte, hogy szeptember 11-ig kivonja békefenntartóit Afganisztánból. A cseh hadsereg 2002-ben kapcsolódott be a NATO afganisztáni békemissziójába. Az elmúlt két évtized alatt összesen 11 500 cseh katona szolgált Afganisztánban. A misszió során 14 cseh katona vesztette életét.