Az orosz-grúz konfliktus kapcsán elég kevés film készült, amit mégis bemutattak, az inkább a felejthető kategóriába került. A Shindisi sem a míves csatajelenetétől marad meg az emlékezetben, a színészek játékától és az értő rendezéstől annál inkább.
2008-ban robbant ki az a fegyveres konfliktus Grúzia és Oroszország, illetve Dél-Oszétia és Abházia között, amelyet az ötnapos háború néven emleget a történelem. Az „oroszok lerohanták Grúziát” kissé egysíkú megfogalmazása a történteknek, különösen annak fényében, hogy a konfliktust a grúzok robbantották ki a szakadár Dél-Oszétia miatt, de tény, hogy az orosz csapatokkal szemben nem sok esélyük volt.
A film megtörtént eseményeket dolgozott fel, bármennyi aggályunk is van e kifejezéssel kapcsolatban. Az oroszok a „fegyverszünet” megkötésekor egy korridort ajánlottak fel a grúz katonáknak és civileknek, hogy biztonságosan és sértetlenül távozzanak. Igen ám, de a korridort felügyelő orosz katonák éppen azok voltak, akiket az elvonulni vágyók néhány nappal azelőtt megtámadtak, nem kis veszteséget okozva nekik. Az orosz csapat parancsnoka tehát hallani sem akar semmiféle szabad elvonulásról. Csapdát állíttat a grúzoknak, amibe azok bele is sétálnak, majd kezdetét veszi a mészárlás. A lerobbant gyártelepen zajló ütközetet csak néhány grúz éli túl, azok is súlyos sérülésekkel próbálnak menekülni, de a túlélésre fikarcnyi esélyük sem lenne, ha nem bukkannának fel filmünk igazi főszereplői, Shindisi falujának el nem menekült polgárai, akik a lehetetlennel dacolva próbálják megmenteni a katonák életét.
A történet valóban egyszerű, annyira, amennyire az élet megírhatta. A film az egyetlen (egyébként jól összehozott) csatajeleneten túl nem is tartalmaz más akciót. A sztori arra a pár falusira koncentrál, akik nem menekültek el a közelgő oroszok elől, hanem életüket kockáztatva néhány napon át bújtatták és gyógyították a szinte reménytelen állapotú grúzokat. Dito Tsintsadze rendező remek érzékkel látta meg a mikrokörnyezetbe ültetett háborúábrázolás lehetőségét, ráadásul két olyan színészt választott főszereplőnek, (Dato Bakhtadze és Goga Pipinashvili), akik elképesztő érzékenységgel képesek elhitetni egy szürke kedd délután minden tragédiáját és fájdalmát.
A színészek legerősebb jelenetei éppen azok, amikor egy szót sem szólnak, csak teszik a karakterük által adott pillanatban legjobb ötletnek tűnő dolgokat: a falu iszákosa, aki hajlandó az oroszoktól hemzsegő területre visszamenni, hogy elvigye lányának az otthagyott, érzelmileg fontos csecsebecsét, és a halálos beteg feleségét ápoló, komor férfi, aki egyébként sem egyszerű helyzetében habozás nélkül megy bele a legveszélyesebb játékba is, hogy életeket próbáljon menteni, tökéletes egésszé formálja egymást úgy karakterileg, mint színészileg.
A grúzok részéről sanszos volt, hogy beleszaladnak egy kellemetlen ízű pátoszfilmbe. Az 5 nap háború című mozi, amit Val Kilmer, Rupert Friend és Andy Garcia neve fémjelzett tíz esztendővel ezelőtt, nagyjából megmutatta, hogyan nem szabad emléket állítani valaminek. Az alkotás annyira erőltetett és giccses volt, hogy nem csak a gyakran propagandarántottát reggeliző orosz filmesek, de még Hollywood is szájtátva tapsolt a döbbenettől a totális félreértelmezést látva. Tsintsadze ezzel szemben leforgatott egy szép, emészthető és érzelmileg is ízlésesen tálalt, finom, kidolgozott megoldásokkal operáló mozit, amelynek éppen az ítélkezés hiánya az egyik legnagyobb erénye. Az oroszok itt nem arctalan vadállatok, akik szögesdróttal isszák a vodkát és töltényt böfögnek, míg a grúzok sem idealizált, heroikus alakok. Hősiességük éppen a hétköznapi pillanatokban, a szavak nélküli, néhol suta, néhol kétségbeesett, de mindenképpen eredményes cselekvésben rejlik. A film tehát nem ítélkezik, igaz, felmentést sem ad. Nem politizál agyon semmit, pusztán bemutat egy egyszerű történetet, amit éppen egyszerűsége, letisztultsága okán hiszünk el az utolsó percig. Úgy hat az érzelmekre, hogy messzire elkerüli a szirupos ömlengést, úgy gondolkodtat, hogy szinte észre sem vesszük az azonosulásunkat egyes szereplőkkel.
A Shindisi remek film, amely méltó módon állít emléket egy furcsa és zavaros konfliktusnak, egy olyan korban, ahol az abszurditás a mindennapok nélkülözhetetlen része.
Shindisi
(2019)
Rendező: Dito Tsintsadze
Forgatókönyvíró: Irakli Solomonashvili
Zene: Zviad Mgebry
Operatőr: Konsantine Esadze
Vágó: Levan Kukhashvili
Főszereplők: Goga Pipinashvili,
Dato Bakhtadze,
Tamar Abshilava,
Mariam Jibladze
Premier: 2019. szeptember 5. (Georgia)
