Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csúcsdöntés - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. augusztus 8. 15:51

A NATO nemrég megtartott madridi csúcstalálkozóján a tagállamok új stratégiai koncepciót fogadtak el, amely a szövetség biztonságára nézve Oroszországot azonosítja „a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetésként”. Ezért vele szemben megerősítik az elrettentési és védelmi képességeket, ugyanakkor nem számolták fel a Moszkvával való politikai együttműködés kereteit.

MH_2022_8

Az észak-atlanti szövetség 73 esztendős fennállása során 2022-ben tartottak első ízben háromszor is NATO-csúcstalálkozót. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a legutolsó, madridi konferencián két államot (Finnország, Svédország) hívtak meg a szervezetbe, egyúttal új stratégiai koncepciót fogadtak el, sokan alighanem történelmiként fognak tekinteni a katonai tömb idei évére. Különösképpen három okból kifolyólag: a NATO és Oroszország kapcsolata a hidegháború vége óta nem látott mélypontra zuhant, ebből eredően tovább folytatódik a tagországok védelmi képességének erősítése, emellett először jelenik meg a NATO stratégiai koncepciójában kihívásként a Kínai Népköztársaság – írja a „Megerősített elrettentés és védelem – a NATO új stratégiai koncepciójának és madridi csúcstalálkozójának értékelése” című elemzésében Csiki Varga Tamás és Tálas Péter.

Erős egység

Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt 2021-ben, a brüsszeli csúcstalálkozón kérték fel az új stratégiai koncepció kidolgozásának vezetésére. Ez abszolút időszerű döntés volt, hiszen a 2010-es lisszaboni koncepció elfogadása óta több külső és belső válsággal szembesült a transzatlanti közösség. Az Ukrajna elleni első orosz katonai agressziót (2014) követően láthattunk egy komolyabb „kiigazítást” a kollektív védelmi feladatok középpontba helyezésével, a reagáló- és a védelmi képességek fokozásával, valamint a katonai kiadások növelését, illetve a haderők modernizálását vállaló politikai elköteleződéssel.

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 12-én megjelenő számában!