Csúcsmagasság
Szöveg: honvedelem.hu | 2011. április 6. 12:24Akik a múlt évi, nagyszerűen sikerült kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató után egy héttel is annak látványosságairól beszéltek, még nem tudták, hogy ez volt a tavalyi év legjobb európai repülőnapja. A szervezőknek is csak az utolsó két órában célozgattak erre az illetékesek, ők pedig az utolsó percig izgulhattak…
– Biztonság, biztonság és biztonság minden területen. Ha teszem azt egy vendég – mondjuk – valamilyen úton-módon elesik, és az esés következtében eltörik a kisujja, akkor az a rendezvény már eleve nem kaphatja meg a díjat – mondta Vida Károly.
A döntés értékelése során az illetékesek kiemelték többek között azt, hogy a kecskeméti repülőnapon lényegesen több repülőbemutatót láthatott a publikum, mint más rendezvényeken. A szakemberek szerint a legmagasabb fokú biztonsági előírások betartása mellett az is Kecskemét felé billentette a mérleg nyelvét, hogy az elmúlt nyolc év alatt a vendégek számára a repülőnapon való részvétel nem lett költségesebb.
(További részletek a Magyar Honvéd magazin április 8-án megjelenő számában!)