Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dán kalózellenes akció során meghalt két túsz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 1. 14:08

A dán haditengerészet február 28-ai, keddi közlése szerint egy kalózellenes akció során meghalt két túsz a szomáliai partok közelében.

A kalózok által megszállt teherhajót napok óta követő HDMS Absalon dán hadihajó hétfőn figyelmeztető lövéseket adott le, amikor a a teherhajó megpróbált eltávolodni a partoktól. Miután a kalózok nem voltak hajlandóak megállni, az Absalon tűz alá vette őket. A tengeri rablók erre megadták magukat – közölte Kenneth Nielsen szóvivő. A teherhajó fedélzetén 17 kalóz volt és 18 túsz. Utóbbiak közül ketten súlyosan megsebesültek, és életüket már nem lehetett megmenteni. A haditengerészet közleménye nem terjedt ki arra, hogy mi okozta a túszok sebesülését.

„Ketten a túszok közül olyan súlyosan megsebesültek, hogy hiába sietett a segítségére az Absalon orvosa, nem lehetett megmenteni az életüket" – áll a közleményben, amely szerint nem világos, mi okozta túszok sebesülését.

A HDMS Absalon tavaly november óta vesz részt a NATO kalózellenes műveletében.