Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dél-Jemenben az al-Kaida megtámadott egy laktanyát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 10. 20:26

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyveresei április 9-én, hétfőn megtámadtak egy laktanyát a Jemen déli részén fekvő Loderben, tizenheten meghaltak, köztük öt katona. Abján tartomány a szélsőségesek egyik fellegvára. Loder 150 kilométerre fekszik északkeletre a tartomány székhelyétől, Zindzsibártól.

Katonai források tájékoztatása szerint a harcokban, amelyek még hétfő délelőtt is folytatódtak, meghalt a kormányhadsereget támogató törzsek két tagja, továbbá az al-Kaida 10 harcosa.

Egy helyi forrás szerint, a terrorszervezet hat másik, elesett fegyveresének holttestét elszállították a harcok helyszínéről.

A Loder keleti részében fekvő laktanyában állomásozik a jemeni hadsereg 111-es páncélos dandárja. A létesítményt az iszlamista felkelők hétfő reggel vették tűz alá, amit a katonák viszonoztak.

Egy lakos telefonon arról számolt be, hogy a térség tüzérségi- és kézi fegyverek lövéseitől volt hangos. Hozzátette, nem ez volt az első alkalom, hogy a szélsőségesek megpróbálták ellenőrzésük alá vonni a területet, de a mostani volt a legjelentősebb kísérlet erre.

A harcokban tíz katona és törzsi fegyveres is megsebesült – közölte egy tisztviselő.

Címkéktüzér