Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Demjanjukot nem hatotta meg a tanúk vallomása

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 22. 10:50

A Demjanjuk-per hétfői tárgyalási napján a vádlott szenvtelenül hallgatta a tanúk vallomását. A csaknem 30 ezer zsidó megölésében való részvétellel vádolt 89 éves ukrán férfi pere novemberben kezdődött Münchenben. Hétfőn nyolcan mondták el a bíróságon, hogyan élték túl a holokausztot.

John Demjanjuk hétfőn rezzenéstelen arccal ülte végig müncheni perének újabb tárgyalását is, amelyen holokauszttúlélő mellék-magánvádlók elevenítették fel a náci Németország által elkövetett egykori borzalmakat.

A müncheni tartományi bíróság hétfőn a védelem több újabb, az eljárás megszüntetésére, illetve halasztására irányuló indítványát utasította el, egyebek közt megalapozatlannak nyilvánítva azt a beadványt is, miszerint további fontos dokumentumokat kellene külföldről beszerezni a per folytatásához.

Az ukrán származású, 89 éves Demjanjukot a müncheni ügyészség azzal vádolja, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Pere november végén kezdődött. Az ügyészség csaknem 40 magánszemélynek tette lehetővé, hogy külön is vádat emeljenek ellene. Közülük nyolcan mondták el – néhányan könnyek közt -, hogy ők maguk hogyan élték túl a holokausztot, amelyben hozzátartozóik odavesztek. A tárgyalóterembe kerekesszéken betolt, kék baseballsapkát viselő vádlott azonban szinte végig csukva tartotta a szemét, ahogy a két előző tárgyalási napon is tette.

1595895007
 

A 87 éves Philip Jacobs el-elcsukló hangon idézte fel, hogy a szüleit és akkor 21 éves szerelmét 1943 júliusában szállították át a westerbroki holland átmeneti táborból Sobibórba, ahol mindhárman meghaltak."Azoknak az időknek az eseményei nyomot hagytak életem minden egyes napján" – tette hozzá az idős amszterdami férfi, aki elmondta azt is, hogy ő maga 1941-ben az apjától kapott pénz segítségével szökött meg a megszállt Hollandiából, és kerülő úton jutott Angliába, ahol a később a Királyi Légierőnél szolgált.

A 83 éves Robert Cohen, aki megjárta Auschwitzot, elmondta, hogy fiútestvérét és szüleit Sobibórba vitték, és sohasem látta őket viszont. Cohen 27 hónapot töltött különböző táborokban, és felidézte, hogy egyszer nyitott vasúti vagonokon szállították őket tíz napon át, anélkül, hogy bármi élelmet kaptak volna. A foglyoknak kezdetben elképzelésük sem volt arról, hogy a náciknak mi a szándéka velük, emlékezett vissza. “Nagyon naivak voltunk" – mondta.

A Sobibórban meggyilkolt holland zsidók között voltak a ma 70 éves Marco de Groot szülei is. Õ maga három és fél éves volt, amikor a nácik begyűjtötték őket. A férfi elmesélte, hogy a szomszédoknál játszott éppen, így menekült meg attól, hogy anyjával együtt hurcolják el Tilburgból. “Anyám előrehaladott terhes volt, úgyhogy én itt most a meg nem született öcsémet vagy húgomat is képviselem" – mondta.

Demjanjuk ellen, aki hadifogoly szovjet katonából lett az SS-nek alárendelt egyik ukrán egység tagja, nincsenek élő, közvetlen tanúk. A vád ugyanakkor azzal érvel, hogy ha tudni lehet azt, hogy Demjanjuk őrként szolgált a másfél év alatt mintegy 250 ezer zsidót megsemmisítő sobibóri táborban, és hogy az őrök ott milyen tevékenységet végeztek, akkor tudni lehet azt is, hogy mit tett. Demjanjuk tagadja bűnösségét, és azt állítja, hogy hadifogolyként 1944-ig német börtöntáborokban volt, és semmi köze sincs a holokauszthoz.

Címkéklégierő