Díszegyenruha a hallgatóknak
2009. június 11. 8:40A ZMNE tervei szerint – több nyugati ország tiszti iskolájához hasonlóan – külön, csak a tiszti hallgatókra jellemző díszegyenruhát kíván bevezetni. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereivel közösen három változatban készült el az egyenruha, melyekre szavazni lehet az egyetem honlapján.
Az alábbiakban a ZMNE tanszékvezető egyetemi docensének írását olvashatják az egyenruha szükségességéről.
Miért kell hallgatói díszegyenruha?
Azért, mert az egyenruhának ki kell fejeznie a benne megjelenő katona
és az ugyanolyan egyenruhát viselő közösség „minőségét"! Az egyenruhát
azért találták ki és rendszeresítették, hogy jelképezze a katonák
összetartozását, a közösség erejét.
Az egyes alakulatok saját megkülönböztető jelzéseket is használtak és használnak, hogy ezzel a kisebb közösség egymásra utalt tagjainak önérzetét, önbecsülését növeljék. A katonai közösség erejét, öntudatát elsősorban az a hit adja, hogy mindig, minden körülmények között számíthatnak egymásra. Ezt bizonyíthatják a felkészülés, a kiképzések és gyakorlatok során, de hogy a legnehezebb időszakban is számíthatnak egymásra; ezt csak történelmi tapasztalatokon és tudáson alapuló hagyományok bizonyíthatják. Ezért van elengedhetetlenül szükség a hagyományápolásra, a hagyományok külső megjelentetésére.
Elérendő célnak tartjuk, hogy egy „zrínyis" díszegyenruha megjelenése tiszteletet keltsen, tekintélyt parancsoljon, de természetesen elsősorban az egyenruha által képviselt és meglévő hagyományos értékek miatt.
A díszegyenruha rendszeresítésével remélhetőleg ismét folytathatjuk azt a húsz évvel ezelőtt elindult folyamatot, melynek során a magyar haderő visszakapja nemzeti arculatát. Talán bízhatunk abban, hogy véget ért az a több évszázados folyamat, amely a különböző, egymást váltó politikai és társadalmi rendszerek, kurzusok hibáit, sőt bűneit jórészt a magyar hadsereg számlájára írta, amelynek következtében, időről időre megpróbálják a hadsereget átöltöztetni, átszervezni, számára új értékeket, sőt ideológiákat szabni, „tiszta lapot" nyitva, elszakítani a hagyományitól. Ennek köszönhetően hazánkban — a nemzetközi gyakorlattól eltérően — szinte egyáltalán nincsenek csapathagyományok, helyőrségi hagyományok is csak elvétve lelhetők fel.
A nemzeti tisztképzés viszont 1872-től folyamatosan létezik, mégpedig rendszerint igen magas színvonalon. Különböző helyeken és szervezetben mindig ezen intézmény biztosított a magyar hadsereg számára tiszteket a háborúk és a békék megpróbáltatásai során. A díszegyenruhával tisztelgünk a nemzeti tisztképzésért évszázadokon keresztül küzdő magyar személyiségek, a háborúkban hősi halált halt, a magyar hadseregben mindenkor szolgált tisztek előtt, és őrizzük az általuk képviselt értékeket.
Nem új egyenruhát kívánunk rendszeresíteni, hanem egy „régit" — természetesen korszerűsítve — újra felvenni. Szerintünk ugyanis hagyományokat nem teremteni kell, hanem ápolni. Nem titkolt célunk az is, hogy a hallgatók egy olyan egyenruhát viseljenek, amelyben szinte lehetetlen másként megjelenni, mint egyenes tartással, büszkén és méltósággal. Ezt egy szinte dísztelen fehér ingben is el lehet érni, de sokkal nehezebben. A hallgatóknak egyre többet kell megjelenniük nemzetközi rendezvényeken, ebben a ruhában már méltóképpen viselhetik egyetemünket, hadseregünket.
Véleményünk alátámasztására néhány példát mutatunk be más országok tisztiiskoláinak ünnepi egyenruhájából.
Dr. Csikány Tamás alezredes
tanszékvezető egyetemi docens,
a hadtudományok kandidátusa
![1595888120](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f8bdf6a884563298.jpg)
![1595888120](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f8ee164497158089.jpg)
![1595888120](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f92fd6c024197378.jpg)
![1595888121](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f95f63a966862618.jpg)
![1595888121](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f991714238511463.jpg)
![1595888121](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f9c13d5634511710.jpg)
![1595888121](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51f9ec290638469958.jpg)
![1595888121](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51fa26267460123463.jpg)
![1595888122](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51fa6dbe5772923126.jpg)
![1595888122](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f1f51fa9718a750722469.jpg)