Édesszájú uralkodók

A csokoládé kezdetben orvosságként szolgált, a melankólia ellenszere volt. Elsőként egy spanyol orvos, Juan de Cardenas foglalkozott a csokoládé jótékony hatásaival. Ő beszélt először arról, hogy a kakaó magas zsírtartalma nagyon kedvező. A szerzetesek is kedvelték a csokoládét, mert enyhítette a szigorú böjtöt. Az egyház sokáig vitatkozott azon, hogy vajon a csokoládé elfogyasztása megszegi-e a böjtöt vagy sem. Később arra a megállapodásra jutottak, hogy a csokoládé nem számít élelmiszernek, így nyugodtan lehet a böjt ideje alatt is fogyasztani. ű

Franciaországba a csokoládé először 1615-ben érkezett. Kezdetben a francia udvar nem lelkesedett az édességért, azonban XIV. Lajos, a Napkirály megkedvelte a forró csokoládét. Olyannyira, hogy sokszor szerecsen szolgákkal szolgáltatta fel az italt. Nála jobban csak felesége, Ausztriai Mária Terézia, Franciaország királynéja szerette azt. Akkoriban a királynéról keringett egy mondás: két szenvedélye volt, a király és a csokoládé. Az udvari mosónők véleménye azonban más volt: undorodtak az abroszokon maradt barna foltoktól. Casanova a forró csokoládét egyszerűen a szerelem elixírjének tartotta. A francia XVI. Lajos király felesége, Marie Antoinette a forrócsokit „orchideaporral, narancsvirággal vagy mandulatejjel” itta – olvasható a könyvben.

Európában a csokoládé luxusnak számított. A 18. század végéig italként fogyasztották, olykor vízzel vagy borral hígítva. A tűzhelyen nyeles edényben felolvasztottak egy kisebb adag csokoládépasztát, majd hozzáadtak vizet vagy tejet, megkeverték aztán ízesítették. Kezdetben serlegből itták, illetve kanalazták, majd később kínai porcelánból fogyasztották. Az étkezés területén a csokoládé a 18. században forradalmat indított: reggeli italként beférkőzte magát a mindennapokba.

Napóleon nagyon édesszájú volt, kedvelte a cukros vizet és a csokoládét is. Colin, a szolgálója még a harcmezőn is csokoládét szolgált fel neki. „Amikor Lefebvre marshall elfoglalta Danzig, a mai Gdansk városát, a császár hercegi címet adományozott neki, és tiszteletére ünnepséget rendezett sok-sok csokoládéval. Az új herceg kapott tőle ajándékba egy doboz bonbont is, de amikor kinyitotta, állítólag 300 darab ezerfrankost talált benne: a csokoládét Napóleon mind megette. (A francia katonák ma is „danzigi csokoládénak hívják a zsoldjukat)” – áll a könyvben.

Angliában 1657-ben ismerkedtek meg a csokoládéval. A szigetországban már kezdetek óta fogyasztották közemberek is. Németország a harmincéves háború alatt (1618-1648) elszegényedett és a csokoládét, mint luxuscikket nem engedhette meg magának. Nagy Frigyes porosz királyról azt tartották, hogy a csokoládét borssal és mustárral ízesítette. Ausztriában a csokoládé a 18. század folyamán nemzeti itallá vált. Ez állítólag annak is volt köszönhető, hogy a fentebb említett Mária Terézia nem vetett ki az édességre magas adót. Ferenc József császársága idején az éhen maradt vendégeket bonbonnal kárpótolták. Tudniillik Ferenc József nagyon gyorsan, szinte rágás nélkül étkezett, így amikor elvették az ő tányérját, a vendégeinek is abba kellett hagyniuk az evést, ezért az éhes vendégeket bonbonokkal kárpótolták. Európában legkésőbb Svájc ismerkedett meg a csokoládéval. 1826-ban Philippe Suchard alapított gyárat. A 19. század első felére a világ minden országa ismerte már a csokoládét.