Egy elmaradt előadás margójára

 Jókai Mór, a krónikás, 1849-ben

„Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló."

Az előadás egy ideig a megszokott mederben folyt, csakhogy aztán a forradalmi hevület lángra gyújtotta a színházat is. Az illetékesek kénytelenek voltak – Jókai szavaival élve – „ingyen megnyittatni" az intézmény kapuit a beözönlő nép előtt. De olvassuk csak tovább a híres szemtanú beszámolóját:
„A páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek. A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatá. Később Egressi Gábor szavalá el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve a színházi polgártársak kara éneklé el; a közönség ismételteté a szavalmányt és dalt. "

Egressy Gábor, a lánglelkű színész

Bizony, a Bánk Bán este hétkor kezdődő előadása félbeszakadt. Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti Dalt, a közönség pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot is. A forradalmi nap eme különleges színházi előadásának több érdekes mellékzöngéje van. Ha jobban szemügyre vesszük a plakátot, láthatjuk, hogy Gertrúd királyné szerepében a híres színésznő, Laborfalvi Róza lépett fel. (Már ameddig a közönség igényt tartott mesés alakítására…) A színésznő azonban hamar feltalálta magát a váratlan helyzetben és ő maga tűzött kokárdát az est krónikása, Jókai Mór mellére. Kettejük első, márciusi találkozásából aztán augusztusi házasság lett…

A Himnusz és a Szózat közös eléneklése természetes és ihletett pillanata lehetett a forradalmi színházestnek. Közhely, de hogy változnak az idők… abban a hangulatban senki sem gondolta azt, hogy mennyire nehezen énekelhető a Himnusz. Erkel sem ezen töprengett, amikor írta, sőt: a következő anekdotikus feljegyzés szerint sokkal inkább más járt az eszében: „Csend van. Ülők és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz…"

Bizony, az eredeti változatában harangjáték előzte meg a mindenki által jól ismert – és most már könnyebben énekelhető változatában is megjelent – Himnusz első hangjait. De térjünk vissza kicsit a forrongó Nemzeti Színházba és az előadáshoz. Visszaemlékezésében Jókai a Rákóczi-induló és a Marseilles mellett a Hunyadi László című operát említette meg: ebből az Erkel-műből is hangoztak el népszerűbb részletek. Hogy melyek, arra csak tippelni tudunk, de néhányat furcsa mód ki tudunk zárni. Teljesen biztos például az, hogy senki sem énekelte el a második felvonásbeli híres La Grange-áriát. Erkel ugyanis az 1844-es ősbemutató után még úgymond csiszolgatott az operán. Olyannyira, hogy például a nyitányt csak egy évvel később komponálta hozzá, de a fentebb nevezett áriát a szerző csak 1850-ben írta, a neves francia énekesnő, Anne de la Grange júniusi vendégszereplése alkalmából. (Ő alakította Szilágyi Erzsébet szerepét.) Ugyancsak erre az előadásra készült el az eredetileg csárdas megjelölésű palotás is.

És az elmaradt Bánk bán? Katona József drámáját annak idején még az ág is húzta. A mű 1820-ban készült el, kassai ősbemutatójára pedig tizenhárom (!) évet kellett várni, köszönhetően az akkori kőkemény cenzúrának. (Attól féltek, hogy a műben szereplő uralkodógyilkosságot Habsburg- és királyságellenes mozgalmak politikai támogatására használják fel.) Ahogy Jókai Mór ott ült a forradalmi előadáson a Nemzeti Színházban, úgy gróf Széchenyi István a Bánk Bán 1839-es bemutatóját tekintette meg ugyanott. A legnagyobb magyarnak egyáltalán nem tetszett a mű, ugyanis a következőket írta naplójába: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását. Rossz, veszedelmes tendencia."

Változnak az idők, ugye? Széchenyi véleménye ellenére a darab aztán szép lassan megkapta a neki járó népszerűséget, nem is beszélve az 1861-ben készült Erkel – operáról, amelyet az idei évadban mutatnak be majd először a Los Angeles-i Operaházban. (Gyanítom, hogy most négy forintért nem jutnánk páholyhoz.) Végzetül csak annyit: idén március 15-én – többek között – a Veszprémi Petőfi Színházban is a Bánk bánt adják majd elő. Minden bizonnyal „forradalmi" sikerrel.