Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonának jelentkezők haltak meg Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. március 15. 8:07

Legkevesebb harmincheten meghaltak és negyvenen megsebesültek hétfőn, egy toborzóközpont elleni öngyilkos merényletben az észak-afganisztáni Kunduz városában – közölte a helyi tartományi kormányzó helyettese.

Az áldozatok zöme a hadsereg sorait erősíteni kívánó jelentkező volt. A Reuters brit hírügynökség szemtanúkra hivatkozó jelentése szerint a támadás után fegyverropogás hallatszott a térségben.
Afganisztán északi része, így Kunduz és környéke is sokáig viszonylag békés területnek számított. Az elmúlt két évben azonban kormány ellen harcoló tálibok mozgalma megvetette a lábát Kunduzban, és onnan kiindulva a szomszédos tartományokban is végrehajtanak támadásokat, miközben a NATO vezette szövetséges erők (ISAF) az ország déli és keleti részére összpontosítják műveleteiket.

Csütörtökön Kunduz tartomány rendőrfőnökét ölte meg egy magányos öngyilkos merénylő. Abdur-Rahmán Szajedkili rendőrfőnök ötven másik rendőrrel éppen járőrözni indult Kunduz városban, amikor a gyalogos kamikaze támadó odalépett hozzá, és működésbe hozta a robbanószerkezetet.