Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy vádpontban felmentették Karadzicot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 29. 8:25

Felmentette Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt egyrendbeli népirtás vádpontja alól június 28-án, csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék, tíz további vádpontot azonban fenntartott.

A bírók döntése szerint az ügyészek által benyújtott bizonyítékok nem voltak elegendőek annak megállapítására, hogy a boszniai szerb csapatok által 1992-ben elkövetett gyilkosságok valóban népirtásnak minősültek-e.

A bíróság álláspontja szerint csak az olyan cselekmények minősülnek népirtásnak, amelyek során az elkövetők szándéka az, hogy egy nemzeti, etnikai vagy vallási csoportot részben vagy egészében elpusztítsanak.

A törvényszék ugyanakkor visszautasította tíz további vádpont, köztük 1995-ös srebrenicai mészárlással kapcsolatos népirtás ejtését.

A boszniai városban a szerb erők csaknem nyolcezer boszniai muszlim férfit és fiút öltek meg, Európában a második világháború után ez volt a legvéresebb mészárlás. A srebrenicai mészárlásról a törvényszék már több esetben kimondta, hogy az népirtás volt.

A 2008-ban – megvádolása után 13 évvel – letartóztatott Karadzicot számos más háborús és emberiesség elleni bűnért is felelőssé teszik az 1992-1995 közötti boszniai háborúval összefüggésben. A háború halálos áldozatainak számát 100 ezerre teszik, és 2,2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat.

Karadzic – aki a háború alatt a boszniai szerb államalakulat elnöke volt – ártatlannak vallja magát, s június elején az ellene felhozott összes vádpont ejtését kérte a bíróságtól. Még a tanúkihallgatás kezdetén úgy nyilatkozott, hogy nem felelős a történtekért, egyebek között azért, mert szerinte elsőként a bosnyákok támadtak a szerbekre, és a katonai műveletek erre válaszul születtek.

A 2009 őszén kezdődött per az év második felében a további tíz vádpont tárgyalásával folytatódik majd.