Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Balaton-átúszás: „katonai tábor” épül északon és délen

Szöveg: Kálmánfi Gábor - Szűcs László |  2012. június 29. 7:19

Tizenegyedik alkalommal indul az Úszó Erőd, azaz a Magyar Honvédség katonáiból, közalkalmazottaiból, köztisztviselőiből és családtagjaikból álló csapat a Balaton-átúszáson. Az erőd tagjait – mint az elmúlt években mindig – idén is egy „katonai tábor” várja a célban, a balatonboglári Platán strandon. De számtalan katonai sátrat kell felállítani a startnál, a révfülöpi kikötő mellett is.

1595937954
A rendszeres „Balaton-átúszók" már jól tudják, hogy az 5200 méteres táv leküzdése után katonákkal is találkozhatnak a „magyar tenger" déli partján, a balatonboglári Platán strandon. A Magyar Honvédség jelenléte persze nem véletlen, hiszen a strand területén felépített „katonai táborba" várják az Úszó Erőd úszásban megfáradt tagjait.

A tábor kiépítése – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is az MH Támogató Dandár katonáinak feladata. Drábik Géza mérnök alezredes, az alakulat támogató zászlóaljának parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a dandár biztosítja, hogy az Úszó Erőd minden tagja egy tányér meleg babgulyás és friss pogácsa mellett pihenhesse ki az úszás fáradalmait. Emellett pedig természetesen öltözősátrakat is építenek a katonáknak, közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek és családtagjaiknak.

A tábor megépítését, valamint a gulyáságyúk üzemeltetését az alakulat 35 katonája és közalkalmazottja végzi majd. Munkájukat négytagú katonai rendészjárőr is segíti, illetve egy különleges díszelgő csoport is érintett a tervek szerint július 7-én megrendezendő Balaton-átúszásban. Utóbbiak látványos bemutatójukkal szórakoztatják majd az úszókat, illetve a strandra kilátogatókat.

Drábik alezredestől megtudtuk: a várható időjárás ismeretében a rendezvény szervezőbizottsága csütörtökön délben hozza meg az első, majd pénteken délben a végső döntést: ekkor derül ki, hogy az eredetileg tervezett időpontban biztonságosan meg lehet-e rendezni az átúszást, vagy el kell halasztani a programot. Az MH Támogató Dandár katonái a „zöld jelzés" megkapása után látnak neki a tábor kiépítésének. Ahogy a Magyar Honvédségben mondják: a készenlétet szombaton reggel 8 órára kell elérniük.

1595937954
A kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred már tizenegy éve aktívan segíti a Balaton-átúszás sikeres lebonyolítását. Eleinte csak a cél helyszínén, Balatonbogláron – együttműködve az MH Támogató Dandárral –, majd jó néhány éve már Révfülöpön is az ezred katonái építik ki az úgynevezett úszótáborokat.

A honvedelem.hu kérdésére Gavlik Péter mérnök alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese elmondta, hogy összesen száz katonai sátrat telepítenek: ezek között vannak például orvosi sátrak, véradósátrak, regisztrációs sátrak, illetve csomagmegőrzésre alkalmasak is. A telepítésben a rendezvény előtti két napon körülbelül száz katona vesz részt, az átúszás napján pedig harmincan segítenek majd a helyszín biztosításában.

„Mivel katonák vagyunk és a testnevelés a létformánkhoz tartozik, ráadásul a logisztika a szakterületünk, szívesen segítünk a lebonyolításban. Nagyon jó a kapcsolatunk a rendezőkkel, és a honvédség segítségéért cserébe a katonák ingyen vehetnek részt a rendezvényen" – fogalmazott a parancsnokhelyettes.

Természetes, hogy a kaposvári alakulattól is minden évben körülbelül 15-20 fő erősíti a honvédségi Úszó Erődöt. Sőt, vannak olyan logisztikusok is, akik számára a „magyar tenger" átúszása önmagában kevés: ők kerékpárral érkeznek meg Kaposvárról Révfülöpre (a távolság körülbelül 120 kilométer), majd az úszás után visszatérve az északi partra, hazafelé is két keréken mennek.

A tizenegyedik Úszó Erődbe egyébként június 30-ig, szombatig még lehet jelentkezni az [email protected] e-mail címen. A Balaton-átúszásról további információk pedig a rendezvény honlapján érhetők el!

Fotó: Archív