Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyenlő feltételek, egyenlő esélyek

Szöveg: SZE |  2011. szeptember 2. 13:41

Munkanélküli és kilátástalan helyzetben lévő fiatalok részére adott tájékoztatást a miskolci toborzó- és érdekvédelmi iroda a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán a napokban. Többek között szó esett a katonaéletről és a szerződéses szolgálat vállalásának feltételeiről.

Az esélyegyenlőség jegyében Kerekes Attila, a település polgármestere kereste meg és kérte fel a toborzó irodát a tájékoztató megtartására. Mégpedig azért, hogy a településen élő munkanélküli és roma fiatalok munkahelyet, és esetlegesen egy életpályát találjanak.

A rendezvény a polgármester megnyitójával kezdődött, majd a Szombati Emese mérnök őrnagy, irodavezető adott részletes tájékoztatást a Magyar Honvédségről. Mint hangsúlyozta: a Magyar Honvédség kínálta lehetőségekhez sok feltételnek egyszerre kell teljesülnie. Megfelelő iskolai végzettség, üres beosztás, rátermettség, alkalmassági vizsgálatokon való megfelelés (pszichológiai, egészségügyi és fizikai) – ismertette a legfontosabb követelményeket az irodavezető, majd hozzátette, hogy mindenki kezében ott a lehetőség, hogy katona legyen. Az egyenlő feltételek és esélyek biztosítottak!

1595923852