Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Egyetemünk a biztos jövő egyeteme”

Így készül a felvételire a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: archív |  2021. február 12. 16:41

„Aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezik egyben értékrendet is választ, aki a katonai szakokon tanul tovább, egyidejűleg elkötelezi magát a honvédtiszti hivatás mellett” – hangsúlyozta dr. Pohl Árpád dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, akivel a közelgő felvételi jelentkezési határideje kapcsán beszélgettünk.

nke_hhk_online_nyilt_nap

„A 2020. december 4-én megtartott online nyílt nap nagyon sikeres volt, hiszen több, mint tízezer érdeklődő tekintette meg az egyetem Facebook-oldalán közvetített programot” – emlékeztetett dr. Pohl Árpád, hozzátéve: „ez a szám annak fényében kiemelkedő, hogy a kar jelenléti nyílt napjain az elmúlt években hétszáz és ezer fő között volt a megjelent érdeklődő”. A dandártábornok a 2021. január 21-23. között megtartott EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást is értékelte: nem volt ilyen intenzív az érdeklődés, de ez nem csak a karra, hanem az egész rendezvényre jellemző volt. Természetesen a kar szakemberei mindhárom napon rendelkezésre álltak a felmerülő kérdések megválaszolására.

A dekán hangsúlyozta, hogy a felvételi eljárásra vonatkozóan jelenleg az általános felvételi követelmények az érvényesek. „A felsőoktatási felvételikre is, a hagyományos február 15-ei időpontig lehet jelentkezni. Folyamatosan figyeljük a járványhelyzetet alakulását és szükség esetén készen állunk azon javaslatok megtételére, amelyekkel a tavalyihoz hasonló változások történhetnek. Jelenleg arra készülünk, hogy a meghirdetett szabályok szerint történik a felvételi” – fogalmazott Pohl dandártábornok.

pohl

Arra a kérdésre, miszerint a járványhelyzet okozta korlátozások jelentenek e könnyítést a felvételizőknek, a dékán leszögezte: amennyiben szükséges, természetesen alkalmazkodnak a járványhelyzethez. Ez azt jelenti, hogy eltekinthetnek a nyelvvizsga meglététől, a fizikai alkalmasság követelményeit az első félév végéig kell teljesíteni és az orientációs beszélgetés helyett egy motivációs levelet kérnek a hallgatóktól. Tekintettel arra, hogy az alapkiképzés során már jelentős terhelés éri a honvéd tisztjelölteket, az egészségügyi és pszichológiai alkalmasság-vizsgálatra mindenképpen sor kerül. „Szeretném hangsúlyozni, hogy jelenleg a felvételi eljárásban nincs változás, azonban katonaként természetesen minden eshetőségre felkészülünk. Külön megszervezzük például a pilótajelöltek háromnapos alkalmasság-vizsgálatra történő napi szállítását Budapestről-Kecskemétre és a határon túlról érkező honfitársaink fogadását, elszállásolását a felvételi idejére” – jelentette ki.

„A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar széles képzési portfólióval rendelkezik” – hangsúlyozta a dandártábornok, hozzátéve: a teljes képzési spektrumot figyelembe véve az alábbi szakokra hirdettek felvételt. Alapképzés (BSc): hat alapképzési szak, amelyen belül három szakirány és tizennégy specializáció választható; valamint mesterképzés (MSc): ezen belül hat mesterképzési szakon lehet továbbtanulni.

educatio

„Az idén újdonság, hogy a Katonai üzemeltetés alapképzési szak már az új, Katonai infokommunikáció névvel indul. Az üzemeltetés kifejezés nem fejezte ki a szak tartalmát, mivel itt elektronikai hadviselési, informatikai és híradó tisztek, parancsnokok képzése folyik. Legnehezebben az Állami légiközlekedési, valamint a Nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakokra lehet bejutni” – figyelmeztetett.

A dékán emlékeztetett: a katonai alapképzéseken a hallgatók a Magyar Honvédség parancsnokával kötött ösztöndíjszerződés keretében folytatják tanulmányaikat. „Ez azt is jelenti, hogy a képzés teljes időtartama alatt tisztjelölti szolgálati jogviszonyban állnak a Magyar Honvédséggel. Ezen túlmenően rendszeres havi alapilletményben, tanulmányi eredménytől függő ösztöndíjban és ingyenes élelmezési ellátásban részesülnek. Az ösztöndíj mértéke 2021. február hónaptól évfolyamtól, tanulmányi eredménytől és a parancsnoki feladatok ellátásától függően 75-95%-kal emelkedik. A honvéd tisztjelöltek elhelyezése a képzés helyén kollégiumi körülmények között, az évfolyam századkörletében térítésmentesen biztosított” - hangsúlyozta a dandártábornok.

nke_hhk_2

A hivatalos tanrenden kívüli programokkal, szabadidős tevékenységekkel kapcsolatban Pohl Árpád dandártábornok úgy fogalmazott: a katona hallgatók az egyetemi tanulmányok alatt kihasználhatják a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának lehetőségeit. Mint megtudtuk, az elsőéves egyetemisták számára az idén megkezdődik a lovaglás és a vívás oktatása, ami méltán tart számot a fiatalok érdeklődésére. Emellett a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar széleskörű nemzetközi együttműködéssel rendelkezik. A korábban avatott évfolyamok mintegy egyharmada egy félévet külföldön tanult vagy rövidebb kurzusokon, gyakorlatokon vett részt.

„Az egyetemi lét egyik célja az értelmiségivé válás, ami természetesen összhangban van a katonai vezetői, szakmai elvárásokkal. Ennek érdekében aktív szerepet vállalunk a Tudományos Diákköri Mozgalomban. A konferenciákon való részvétel és megmérettetés kitűnő felkészülési lehetőség a későbbi önálló, vagy csoportmunkára. A hallgatók részére délutánonként fakultatív képzéseket biztosítunk. Ezekben a második idegen nyelv tanulásától, a szakmai szakkörökig számos lehetőség van az egyéni érdeklődésnek megfelelő fejlődésre. A sportolni vágyó diákok az NKE SE és a Zrínyi SE szakosztályai közül választhatnak. 2020 februárjától visszakerült a karra a nemzetközi biztonság- és védelempolitikai képzés. A civil hallgatók a Ludovika Campuson tanulnak” – ismertette a dékán, aki végezetül sikeres érettségi vizsgát és felvételi eljárást kívánt azoknak, akik a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai és civil szakjaira jelentkeznek.

nke_hhk