Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az aranykor – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. február 12. 15:35

A magyar politikai és katonai vezetés az egyre erősödő kisantanttal szemben veszélyeztetve látta az országot, s igyekezett a hadsereget minél hamarabb megerősíteni. Kiemelt cél volt a páncélos harceszközök beszerzése és rendszerbe állítása, ám ez korántsem bizonyult egyszerű feladatnak. Az idő- és a pénzszűke a repülőgépipar feltámasztásánál ugyancsak gondot okozott, s ezen a területen szintén az jelentette a gyorsabb és olcsóbb megoldást, ha a gyártás, illetve a fejlesztés külföldről vásárolt licencek alapján valósult meg.

MH_2021_2_borító

A magyar–olasz kapcsolatok erőteljes javulásának köszönhetően 1934-ben hazánkba is eljutott a FIAT Ansaldo néven ismertté vált kisharckocsi (tankett). Az alapvetően gyalogsági nehézfegyverek szállítására tervezett eszközt az olaszok a brit Carden Lloyd Mk. VI alapján építették meg.

A Magyarországra érkezett mintapéldány elnyerte a szakemberek tetszését, s a 3,2 tonnás harcjárművet végül 35M kisharckocsi néven rendszeresítették is a honvédségnél. A páncélosból két részletben 150 darabot rendeltek, melyek 1935 szeptembere és 1936 decembere között érkeztek meg. Fegyverzetet itthon kaptak: a vezető bal oldalán felszerelt ikergéppuska helyére egy 8 milliméter űrméretű Gebauer géppuska került, de a magyar haderőben alkalmazott variáns egyéb tekintetben is eltért az olasz konstrukciótól, hiszen a harcjárművön a hazai szakemberek több mint 80 módosítást hajtottak végre.

Az Ansaldókat a gépkocsizó és a lovasdandárok kisharckocsi századai, illetve a kerékpáros zászlóaljak kisharckocsi szakaszai kapták, és már szerephez jutottak az 1938–1941 közötti területgyarapítások során is. A gyorshadtest kötelékében 1941 szeptemberéig a keleti hadszíntéren szintén szolgáltak, ahol az extrém igénybevétel számtalan problémájukat felszínre hozta. Kivonásukat végül – a nagy veszteségek mellett – a motor és a futóművek állandósuló hibáival indokolták. Az Ansaldo ugyan nem magyar fejlesztés volt, de úttörő szerepet játszott a páncélos fegyvernem hazai kialakításában.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 12-én megjelenő számában!