Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptom – A katonai vezetés engedményekre készül

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 3. 16:49

Az Egyiptomot irányító legfelsőbb katonai tanács október 1-jén, szombaton közölte, hogy fontolóra vesz a civilek hadbíróság elé állításának a megszüntetését, és az eddiginél egyértelműbb menetrendet dolgoz ki a polgári kormányzásra való áttérésre.

A MENA hivatalos hírügynökség szerint a tanács emellett olyan törvénykezést kíván bevezetni, amely lehetővé teszi, hogy kiszorítsák a politikai életből Hoszni Mubarak megbuktatott elnök betiltott pártjának a volt tagjait. Ezzel kapcsolatban a tanács beleegyezett abba, hogy módosítja az ország vitatott választási törvényét, amelyet számos párt bírál kilátásba helyezve, hogy bojkottálja a november végén kezdődő választási folyamatot.

A hadsereg által kidolgozott törvény értelmében a parlamenti helyek egyharmadát a „független" képviselőknek kell fenntartani. A pártok politikai irányvonaluktól függetlenül bírálják a törvénynek ezt a pontját, mert úgy vélik, hogy az Mubarak egykori híveinek kedvez.

Pénteken a kairói Tahrír téren több ezren követelték, hogy a katonai vezetés törölje el a rendkívüli állapotra vonatkozó, még a Mubarak-rendszerben hozott törvényeket, szüntesse meg a civilek katonai bíróság elé állításának a gyakorlatát és a rendőrségnek túlzott hatalmat biztosító jogszabályokat.

Egyiptomban a tervek szerint november 28-án kezdődőnek parlamenti választások. A voksolás várhatóan négy hónapig tart, és a hadsereg héten elhangzott ígérete szerint a folyamat végeztével átadja a hatalom gyakorlását a választások révén megalakuló civil kormánynak.

Címkékgyakorlatjog