Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Országos múzeumpedagógiai évnyitó a HIM-ben

Szöveg: Zilahy Tamás |  2011. október 3. 15:46

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) közös szervezésében került sor – a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében – október 3-án, hétfőn az országos múzeumpedagógiai évnyitóra és a kapcsolódó szakmai rendezvényekre. A HM HIM-ben megtartott rendezvényt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg.

A Légierő Zenekar – Veszprém „zenés nyitánya" után dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka köszöntötte a megjelent több, mint kétszáz pedagógust, tanárt, muzeológust. Kijelentette: nem véletlen, hogy a HM HIM-ben kerül sor az országos rendezvényre, hiszen az intézmény több rangos díjjal is büszkélkedhet.

1595925356
Megnyitóját Simicskó István így kezdte: „Örömmel fogadtam el a meghívást, hiszen egy ilyen közösséghez szólni mindig nagy megtiszteltetés."

Tudás és emlékezet – A 20. század sorsfordulói a múzeumi ismeretátadásban. Ezzel a címmel került sor az idei múzeumpedagógiai évnyitóra. „Már a cím is utal rá, hogy mekkora feladat és milyen nagy felelősség ezt a fontos ügyet szolgálni" – mondta az államtitkár, aki beszédében rámutatott: az itt ülő szakemberek feladata, hogy felkeltsék a gyermekekben, fiatalokban, felnőttekben egyaránt az érdeklődést az értékek iránt.

Munkájuk egyben értékteremtés is, mert általuk műveltebbek, okosabbak, tapasztaltabbak is leszünk, hiszen „a történelem az élet tanítómestere" – fogalmazott Simicskó István, aki e fontos nevelőmunkához kívánt erőt, egészséget, valamint hasznos és eredményes szakmai tanácskozást

Ugyanezt tette Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára. Hangsúlyozta: a Múzeumok Őszi Fesztiválja már tavaly is 130 ezer embert vonzott, s az idén már 170 intézmény csatlakozott a rendezvénysorozathoz. A most kilencedik alkalommal megrendezett országos múzeumpedagógiai tanévnyitó is ráirányítja a figyelmet arra, hogy már kisiskolás korban tudatosítani kell a gyermekekben a múlt jelentőségét, megőrzésének, ismeretének fontosságát.

A délutánig tartó szakmai konferencián előadások hangzottak el – többek között – a megújuló múzeumpedagógiáról, a történelmi események megjelenítéséről, megismertetéséről, a Sziklakórház múzeumpedagógiájáról, a múzeumok szerepéről a történelemórákon, valamint a digitális „tanösvények" készítéséről a múzeumok és a pedagógusok együttműködésével.

A rendezvényt kiállítások megtekintése, múzeumpedagógiai programok és műhelyfoglalkozások zárták.

1595925356
 
1595925356
 

 Fotó: Szikits Péter (HM HIM)