Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre több civil esik áldozatul a NATO-nak Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 17. 7:11

A tavalyi év azonos időszakához képest több mint kétszer annyi afgán civilt öltek meg a NATO-csapatok az idei első negyedévben – írta a pénteki USA Today című napilap. Az újság rámutatott: ez a statisztika nem segíti a helyi népesség rokonszenvének megnyerését célzó amerikai kampányt.

Az ott állomásozó csapatok azzal igyekeznek erősíteni elfogadottságukon, hogy megvédik a lakosságot a felkelők támadásaival szemben.

A NATO-erők 72 polgári személy életét oltották ki véletlenül 2010 első három hónapjában. Ez a mutató 2009 első negyedévében 29 volt. Az adatokat a nemzetközi biztonsági erő, az ISAF tette közzé.