Ejtőernyős jubileumok

„Egy élet munkája ez a háromezer ugrás” – kezdi beszélgetésünket Lázár Tibor őrnagy, aki harckocsizó altisztként kezdte a pályafutását, a mélységi felderítők világa azonban akkora hatással volt rá már gyerekkorától kezdve, hogy előbb a győri 74. Arrabona Felderítő Zászlóaljhoz, majd a szolnoki MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóaljhoz jelentkezett mélységi felderítő beosztásba.

„Szolnokon – az akkor már legendás kiképzőtiszt, Furkó Kálmán szárnyai alatt kezdődött el tulajdonképpen az ejtőernyős pályafutásom, az elmúlt évtizedek alatt voltam mélységi felderítő, a műszaki búvárok csoportparancsnoka, vezénylőzászlós, hadműveleti tiszt, valamint különleges műveleti csoport parancsnok. Harminc évvel ezelőtt ugrottam először és mi tagadás, rettegtem, amikor ott álltam a gép ajtajában. Ha valaki a földet érés után azt mondta volna, hogy ejtőernyős szolgálatfőnök leszek, biztosan kinevetem. Az évek során azután kialakult a rutin, azonban egy egészséges veszélyérzet is mindig van bennem” – emlékezik Lázár őrnagy, aki szerint minél több az ugrás, annál több a tapasztalat.

„Mivel én vagyok az az ember, aki a Magyar Honvédség gyakorlati ejtőernyős kiképzését irányítja, így a hitvallásom sem lehet más. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik parancsnoki szakon végeznek - legyen az bármelyik fegyvernem –, elengedhetetlenül fontos az ejtőernyős kiképzés megléte, mert ez egy bátorságpróba is egyben. Aki a gép ajtajában pánikba esik, az a harcban is pánikba esik majd, ha lőnek rá” – mutat rá Lázár őrnagy, aki fiatalon, közel harminc évesen válhatott kiképzővé a szolnoki alakulatnál, és pályafutása során több ezer felderítő, pilóta, légi kutató-mentő, különleges műveleti katona felkészítését irányította. „Ha valaki megkérdezi, mihez kell az a 3000 ugrás, hát ehhez” – teszi hozzá mosolyogva.

Elmondása szerint nagyon fontos, hogy egy kiképző több területen is otthonosan mozogjon, valamint megfelelő pedagógiai és kommunikációs érzékkel rendelkezzen. „A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerzett karate szakedzői képzettségemből rengeteget tudok meríteni, hiszen a kitartás, a türelem, a szorgalom, az odafigyelés, a felkészülés és a foglalkozásokra való előkészület elengedhetetlen az ejtőernyős ismeretek átadása során is” – meséli, elárulva azt is, hogy a fizikai és mentális alkalmasság mellett a legfontosabb számára a családi támogatás, amely nélkül nem kerülhetett volna sor a jubileumi ugrásra.

Kollár Gábor százados szó szerint beleszületett az ejtőernyőzésbe: első ugrását 1992. június 6-án hajtotta végre. „Szüleim mindketten ejtőernyőztek, így amikor felcseperedtem annyira, hogy már elbírtam a felszerelést, én is velük ugrottam. Mivel akkoriban nem volt tandemugrási lehetőség, egyedül hagytam el gépet” – idézi fel Kollár százados, aki szerint félelmetes élmény volt a kiugrás pillanata. „Egy szokatlan, idegen érzés kerített hatalmába, azonban az ugrásszám előrehaladtával ez a félelem lassan elkopott, és onnantól kezdve az ember megtanulja élvezni a szabadesést, a zuhanást. Két évvel később már a 100. ugrásomnál jártam” – mondja.

Kollár százados 1997-ben vonult be sorkatonának, majd egy évvel később szerződéses szolgálatot vállalt az MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljnál. „Bevonulásomkor már a civil ejtőernyős válogatott tagja voltam. Mivel az edzőtáborok katonai keretek között voltak megtartva, így nem volt kérdés, hogy a szolnoki alakulatnál folytatom a pályám. Számos ifjúsági és felnőtt bajnoki címet szereztem, tagja vagyok a nemzeti, és a katonaejtőernyős válogatottnak is, akikkel számos alkalommal igen előkelő helyezést értünk el. Sajnos a 2016-os oroszországi Ejtőernyős Katonai Világbajnokságon lábtörés miatt nem tudtam részt venni, de nagyon büszke vagyok a csapat első helyezésére” – emlékezik vissza a százados, aki sportsérülése után felhagyott versenyzői karrierjével és a szolnoki bázis speciális ejtőernyős kiképző csoport parancsnokaként a beosztására koncentrál. „Mindig is érdekelt az emberekkel való foglalkozás, hiszen már bevonulásom előtt is oktató voltam. Mióta megalakult a kiképző csoport, csak arra koncentrálunk, hogy egy egységes kiképzési rendszerben oktassuk az ejtőernyőzést. Ehhez egy nagy tapasztalattal rendelkező, összeszokott állományra van szükség, ami szerencsére adott” – teszi hozzá.

A 8000. ugrással kapcsolatban Kollár Gábor százados megjegyzi: számára ez inkább számbeli, mint szakmai mérföldkő. „Van egy korszak az ember életében, amikor buzgón jegyzeteli az ejtőernyős naplójába az ugrások számát, aztán amikor elér egy bizonyos mennyiséget onnantól ez már nem annyira számít. Az egész életem erről szól és mivel évente 250-300 ugrást is végrehajtok, úgy gondolom, hogy a szakmai pályafutásomban még benne lesz a 9000 is” – árulja el.