Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ejtőernyős trófea Olaszországban

Szöveg: Bánszki Tamás százados | Fotó: a szerző felvételei |  2023. augusztus 14. 14:50

A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja eredményesen szerepelt a célbaugró világkupa-sorozat negyedik versenyén Olaszországban.

20230810_100650

A világ 27 országából 250 célbaugró ejtőernyős érkezett a méltán híres és patinás helyszínre, a Veneto régiójában fekvő Bellunoba. A sorozat történetében először rajtolt maximális létszámmal a verseny. Az ötven csapat remek időjárási körülmények között tudta elvégezni a nyolc versenyugrását az augusztus 11-i hétvégén.

A magyar versenyzők az előző fordulóban már megmutatkozott kiemelkedő teljesítménye ez alkalommal is töretlennek bizonyult, magabiztos versenyzéssel, kitűnő ugrásokkal diadalmaskodtak és megérdemelt győzelmet arattak. Csapatversenyben második helyen a cseh katonai egység, míg harmadikon az olasz csapat végzett. A mieink az ötödik ugrás alkalmával új magyar csúcsot állítottak fel, összesen egyetlen hibacentit vétve.

„Nagyon örülünk ennek a remek eredménynek! A csapat mindvégig egységes és higgadt volt, remekbe szabott ugrásokat láttam a csapattagoktól. Bár most egyéniben egyikőnk sem lépett fel a dobogóra, a legfontosabb, a legértékesebb trófeát mi nyertük! Remélem kitart a jó forma a következő versenyeken is, és a novemberi finálén szintén dobogóra állhatunk!" – nyilatkozta a verseny után Bánszki Tamás százados, csapatkapitány.

20230813_130025

Az olaszországi győzelemmel az éves összevetésben a magyar csapat a harmadik helyre lépett előre.

A csapat tagjai: az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár állományából Bánszki Tamás százados és Gőgös Péter zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állományából Hirschler Gábor zászlós, Varga Tamás zászlós és Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós.

A soron következő fordulót Ausztriában rendezik.

Kapcsolódó cikkek