Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2023. augusztus

2023. augusztus 14. 12:59

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ

Esküt tettek

Az „Acélkocka” alap altiszti tanfolyamot elvégzett több mint háromszáz katona tett esküt 2023. július 15-én a budapesti Hősök terén. A ceremónián részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is.

SEREGSZEMLE

Az első madarak

2023. július 17-én újabb mérföldkőhöz érkezett a honvédség haditechnikai fejlesztésének folyamata: ezen a napon landolt Szolnokon a magyar légierő első két Airbus H225M típusú többcélú, közepes szállítóhelikoptere. A modern légi járműből összesen tizenhatot rendelt hazánk (az erről szóló szerződést 2018 decemberében írták alá), s a tervek szerint a szovjet eredetű Mi–8/17-eseket váltják majd fel, amelyek előreláthatóan 2024–2025-re kifutják üzemidejük teljes tartalékát.

A víz sem akadály

Egy folyó jelentette akadály leküzdése előtt alaposan fel kell térképezni annak paramétereit, az átkelési lehetőségeket, a víz alatt rejlő veszélyeket, illetve a partvonal közelében található ellenséges erők elhelyezkedését. A nemrég megtartott tábori kihelyezési hét során egyebek mellett ezeket a feladatokat gyakorolták a debreceni MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred, a szentesi MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, valamint a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár felderítőkatonái a Kurca folyónál.

FÓKUSZBAN AZ IKONIKUS KATONAI REPÜLŐGÉPEK

Tüzes méregzsák

A légierő napjainkban megkerülhetetlen tényezője a hadviselésnek, jelentőségét a nemrég megrendezett számos nagyszabású gyakorlat (például az Air Defender 2023 vagy a Neptun Strike 2023) mellett az elmúlt évtizedek több kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusában játszott szerepe is igazolja. A folyamatos fejlesztések számos ikonikus repülőgéptípust szültek, melyek közül mostani összeállításunkban négyet mutatunk be, kezdésként a második világháború egyik legnagyobb számban előállított vadászgépét, az angol Supermarine Spitfire-t.

Fantomok az égen

A katonai repüléstörténet sugárhajtású gépek által írt fejezetének egyik legsikeresebb konstrukciója az 1950-es években kifejlesztett, ám néhány légierőnél még ma is aktív amerikai McDonnell Douglas F–4 Phantom II, melynek különböző változataiból több mint 5000 készült; ezt a számot egyedül a szovjet Mikojan-Gurevics tervezőiroda múlta felül a kategória másik legendás képviselőjével, a MiG–21-essel.

Szuperszonikus filmsztár

A Grumman által az amerikai haditengerészet számára kifejlesztett negyedik generációs, két hajtóműves, szuperszonikus, változtatható szárnynyilazású F–14 Tomcat vadászrepülőgép első repülésére 1970-ben került sor, szolgálatát pedig négy évvel később kezdte meg a USS ENTERPRISE (CVN-65) fedélzetén, felváltva a McDonnell Douglas F–4 Phantom II-eseket. A katonai légi járművek között kivívott kultikus státuszát mindazonáltal inkább a különböző nagy sikerű hollywoodi produkciókban történt feltűnésének köszönheti, semmint a légi harcokban mutatott teljesítményének.

A páncélosok réme

A javában dúló vietnámi háború addigi tapasztalatait összegezve,1966 második felében az amerikai hadvezetés egy olyan, kis magasság és sebesség mellett is jól manőverezhető, erős fegyverzetű csatarepülőgépre jelentette be az igényét, amely képes a szárazföldi csapatok közvetlen, hatékony támogatására. Fontos szempont volt még az egyszerű, de erős szerkezeti felépítés, hiszen az új modellt a front felett alacsonyan repülve, a szemben álló fél aktív harctevékenysége mellett kívánták alkalmazni. A tendert végül a Fairchild Republic cég nyerte meg YA–10 jelzésű prototípusával.

HÁTORSZÁG

Zenés őrségváltás

Július utolsó szombatján ismét zenés őrségváltást tartott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezrede, illetve a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály a fővárosban, a Sándor-palota előtti Szent György téren. A látványosság ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott.

Közérdekű

Hasábjainkon közöljük az elhunytak névjegyzékét, melyet a 2023. június 26. és július 21. között beérkezett adatok alapján állított össze a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége. Hírt adunk továbbá arról, hogy a honvédség tűzszerészei elszállították és megsemmisítették a Budapest XIV. kerületében fellelt második világháborús kézigránátokat és gyalogsági lőszert.