Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elbúcsúztatták az egykori ejtőernyőst

Szöveg: Lázár Tibor százados, Koller Gábor főhadnagy |  2012. február 17. 15:03

Szomorú esemény hozta össze február 12-én az ejtőernyős társadalom veterán és aktív, katona és civil tagjait a gödöllői repülőtéren. Búcsúzni jöttek a régi barátok, bajtársak Rénes Szabolcstól, aki első ugrásait ezen a repülőtéren hajtotta végre, s aki a közelmúltban hunyt el.

A gödöllői repülőtér üzemeltetője, Both Lajos, valamint a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) megkeresésére a Magyar Honvédség méltó módon, katonai végtisztesség megadása mellett – végakaratának megfelelően – hamvainak szétszórásával és ejtőernyős ugrásokkal búcsúzott az elhunyttól.

1595931625

Ezen a fagyos februári reggelen még az időjárás is megkegyelmezett: verőfényes napsütés fogadta a repülőtérre kiérkezőket. Az ugróállomány ejtőernyős felszerelésbe beöltözve, a ravatalnál felsorakozva állt díszőrséget. A búcsúbeszéd és a díszsortűz után az ejtőernyősök a budapesti MH Támogató Dandár díszszakaszával közösen kísérték utolsó útjára Rénes Szabolcsot.

Az An–2-es repülőgép felszállása után a hamvakat mintegy 400 méter magasban szórta szét Várnagy Gyula alezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Főnökség
főtisztjének vezetésével az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis néhány ejtőernyős
katonája és a MEBSZ két tagja.

Ezt követően az ejtőernyősök egy bekötött rendszerű ugrással tisztelegtek bajtársuk emléke előtt – régi ejtőernyős hagyomány szerint.

Az ugrás után a repülőtér emlékkertjében található kopjafa előtt felsorakozva Várnagy Gyula alezredes felragasztotta Rénes Szabolcs névtábláját az elhunyt bajtársak kopjafájára.

* * *

Rénes Szabolcs nyugállományú törzszászlós
1946. március 10-én született. Sorkatonai szolgálatát Szolnokon, az MN 3100 alakulatnál, felderítőként kezdte. Leszerelése után továbbszolgálónak jelentkezett; 1974-től az MN 1936 Szállító Repülő Század állományában szolgált mint deszanttechnikus-ugratóparancsnok.
Szentkirályszabadjáról került az 1977. január 1-jén megalakult MN 9500 93. Vegyes Repülőszázadhoz Tökölre, ahol már az ejtőernyős-szolgálat főnöke volt. Az alakulat megnevezése később MH 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülő Osztályra változott, Rénes Szabolcs innen vonult nyugállományba. Összesen mintegy 4500 ejtőernyős ugrással rendelkezett, kiképzési ugrásait általában a börgöndi, a szolnoki, a szentkirályszabadjai, a pápai, a taszári és a kecskeméti repülőtereken hajtotta végre.

1595931625

 Fotók: Gál Gábor