Életet mentett a főtörzsőrmester

A szeptember 25.-i nap, ha nem is teljesen olyan volt, mint a többi kiképzési nap a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis életében, baljós előjelek nélkül kezdődött. Ezen a napon ugyanis az egyik alegység éles kézigránátdobó gyakorlatot hajtott végre. Az „éles" gyakorlatok eleve több veszélyt rejtenek magukban, mint a „sima" felkészítő foglalkozások, az állomány mégis azzal a tudattal indult a gyakorlótérre, hogy lelkiismeretesen felkészültek a kézigránátdobás minden elméleti és gyakorlati tudnivalójából.

Azon a napon is a „harchoz" vezényszóra a tanultak szerint fegyverét tűzkésszé tette. A „kézigránát" vezényszóra a gránátot szakszerűen élesítette, „tűz" vezényszóra eldobta. Valószínű egy pillanatnyi idegesség miatt az élesített gránátot csak mintegy 50 cm.-re, a mellvédre dobta, amely onnan lefelé, a harcárok felé gurult. A honvéd mozdulni sem tudott, csak rémülten várta, hogy mi fog történni.

Ha senki nem tesz semmit, bekövetkezik a legrosszabb. Szerencsére Kovács főtörzsőrmester teljes mértékben ellenőrzése alatt tartva az eseményeket, a honvédet maga előtt a földre rántotta, majd ráugrott és saját testi épségét nem kímélve védte beosztottját.

A gránát a mellvéd szélén megakadt és felrobbant, de hála a főtörzsőrmester reflexeinek és szakszerű mozdulatainak a robbanás nem okozott személyi sérülést. Csak fantázia kérdése, hogy egy esetleg állva maradó személy(ek) testi épségében egy felrobbanó gránát mit okozhat.

Mikor arról faggattam a történet főszereplőjét, hogy mit jelent életének kockáztatása, a főtörzsőrmester nagyon szerényen, egyszerű szavakkal beszélt tiszthelyettes esküjéről és a beosztottakról való gondoskodásról. A szerződéses legénységi állomány kibocsátó ünnepségén a parancsnok Kovács Béla főtörzsőrmestert katonatársa életének megóvása érdekében tanúsított önfeláldozó magatartásáért köszönetét fejezte ki és tárgyjutalomban részesítette.