Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhagyta Irakot az utolsó amerikai harcoló alakulat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. augusztus 19. 6:39

Több mint hét évvel Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntése után, csütörtökre virradóra kivonult Irakból az amerikai csapatok utolsó harcoló dandárja – jelentette az NBC amerikai televízió. A mintegy 5 ezer fős, 4. Stryker (gépesített könnyűlövész) dandár Kuvait felé hagyta el Irakot.

Az amerikai erők harci küldetése, az Iraki Szabadság Hadművelet ugyan hivatalosan csak augusztus 31-én ér véget, de Irakban most már csak az az 50 ezer amerikai katona állomásozik, akinek feladata tanácsadásra és az iraki erők kiképzésére szorítkozik.
Címkékkiképzés