Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt dr. Csengery Attila

Szöveg: Galambos Sándor |  2011. február 12. 11:30

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 71 éves korában elhunyt dr. Csengery Attila nyugállományú orvos ezredes, a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház volt főigazgató-helyettese.

1940-ben született. Pályafutását az egyetem elvégzése után csapatorvosként kezdte, majd 1968-ban került a Repülőkórház jogelőd intézetébe, a ROVKI-ba. A repülőorvostan mellett fogász és fül-orr-gégész szakvizsgával is rendelkezett, minden szakterületén aktívan dolgozott. 1977-től 2005-ben történt nyugállományba vonulásáig a Repülőorvosi Bizottság elnöki tisztét is ellátta.

Dr. Csengery Attilát a Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség halottjává nyilvánította. Búcsúztatása katonai tiszteletadás mellett pénteken volt a kecskeméti köztemetőben.