Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismerte hibáit a CIA

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. október 20. 13:58

A CIA kedden elismerte mulasztásait az afganisztáni ügynökei ellen tavaly decemberben elkövetett merénylet ügyében, így azt is, hogy nem tulajdonított nagy jelentőséget a jordániai kettős ügynökre vonatkozó figyelmeztetésnek.

Humam Halíl Abu-Mulal al-Balavi jordániai kettős ügynök tavaly december 30-án robbantotta fel magát a Hoszt tartományban lévő amerikai Chapman katonai támaszponton. Rajta kívül az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét alkalmazottja és egy jordániai hírszerző tiszt halt meg az öngyilkos merényletben.

A The New York Times című amerikai lap kedden közölt értesülései szerint a CIA belső vizsgálata kiderítette, hogy Jordániában egyik ügynöke három héttel a bombarobbantás előtt olyan információkat kapott egy jordániai kollégájától, hogy Balavi az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek dolgozhat. Az ügynök a gyanúról ugyanakkor nem tájékoztatta feletteseit, mert úgy vélte, hogy a jordániai tiszt irigykedik Balavira, s meg akarja akadályozni a vele tervezett akciót. Korábbi hírek szerint Balavi – legalább is színlelve – fontos információt ajánlott fel a titkosszolgálatoknak arra vonatkozóan, hogyan tudnák felkutatni az al-Kaida második számú vezetőjét, Ajman az-Zavahrit.

A belső vizsgálat – amelynek eredményeiről Leon Panetta CIA-igazgató tájékoztatta az ügynökség dolgozóit – arra következtetésre jutott, hogy az ügynökségen belül „egy sor mulasztás" előzte meg a decemberi öngyilkos merényletet, amely a legsúlyosabb véráldozatot követelő akció volt a CIA ellen a bejrúti amerikai nagykövetség ellen 1983-ban végrehajtott támadást követően. A vizsgálat a figyelmeztetés elsikkadása mellett kifogásolta a CIA-bázis biztonsági rendszerének hibáit, az ügynökök tapasztalatlanságát a háborús övezetben, az előzmények nem kielégítő vizsgálatát, illetve a parancsnoki láncolat kevéssé hatékony működését is.