Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elképzelhetetlen Líbia jövője Kadhafival!

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 16. 12:39

„Elképzelhetetlen” Líbia jövője úgy, hogy Moammer Kadhafi, az ország jelenlegi vezetője hatalmon maradjon – írta a pénteki The Timesban megjelent közös cikkében a brit miniszterelnök, a francia államfő és az amerikai elnök. David Cameron, Nicolas Sarkozy és Barack Obama a tekintélyes konzervatív brit napilapban leszögezi: az ENSZ-határozat alapján kezdődött nemzetközi beavatkozás megállította Kadhafi erőinek előrenyomulását, elejét vette annak a vérfürdőnek, amelyet a líbiai vezető az ostromlott Bengázi lakóinak ígért, és több tízezer emberéletet sikerült megvédeni.

A líbiai nép azonban továbbra is nap mint nap „elrettentő szörnyűségeket" kénytelen elszenvedni Kadhafi részéről. Adzsdábíja védtelen civil lakosságára rakéták és aknák hullottak, Miszráta városa pedig „középkori ostromot" él át.

„Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as számú határozata alapján megbízatásunk és kötelességünk a civilek védelme, és most ennek teszünk eleget". A határozat nem intézkedik Kadhafi erővel történő elmozdításáról, ám „lehetetlen elképzelni" Líbia jövőjét Kadhafival a hatalomban – írta a The Times által „példátlannak" minősített közös cikkben a három vezető politikus.

Cameron, Sarkozy és Obama szerint „elképzelhetetlen, hogy olyasvalaki, aki megpróbálja lemészárolni saját népét, szerephez jusson a jövőbeni kormányzatban". Ha a világ elfogadna egy ilyen megoldást, a városok bátor polgárai, akik kitartanak az őket célba vevő kegyetlen erőkkel szemben, rettenetes bosszúval lennének kénytelenek szembesülni, és ez „lelkiismeretlen elárulásukat" jelentené – áll a cikkben.

A brit, a francia és az amerikai vezető szerint bármiféle olyan alku, amely lehetővé tenné Kadhafi hatalmon maradását, további káoszhoz és törvénytelenségekhez vezetne, és „keserves tapasztalatok révén tudjuk, hogy ez mit jelentene … sem Európa, sem a térség, sem a világ nem engedheti meg magának, hogy (Líbia) a szélsőség újabb menedékévé váljon".

Az írás szerint kínálkozik út az olyan békéhez, amely új reménységet jelent Líbia népének: ez a Kadhafi nélküli jövő, amelyben fennmarad Líbia integritása és szuverenitása, helyreáll gazdasága, valamint a nép jóléte és biztonsága.

Amíg azonban Kadhafi hatalmon van, a NATO-nak és koalíciós partnereinek folytatniuk kell a hadműveleteket, a civil lakosság védelme és a rezsimre gyakorolt nyomás fokozása végett. A későbbi átalakulási folyamat sikere érdekében Kadhafinak távoznia kell, „mégpedig végleg" – áll a három politikus cikkében.

Az írás szerint a NATO és koalíciós partnerei jelenleg az ENSZ nevében, „példátlan" jogi felhatalmazás alapján tevékenykednek. Azonban nem az ENSZ, hanem a líbiaiak fogják megválasztani új vezetőiket, és ők írják történelmük új fejezetét – fogalmaznak a szerzők.

A The Times szerint a cikk – amelyet az amerikai The Washington Post és a francia Le Figaro is közöl – eredetileg Cameron és Sarkozy közös kezdeményezése volt, de amikor „udvariasságból" megküldték a tervezetet a Fehér Háznak, Obama kérte, hogy ő is nevét adhassa az íráshoz. A brit lap diplomáciai forrásai szerint ennek érdekében mindössze kisebb változtatásokat kellett eszközölni a cikkben.